Első Michael Jackson művészeti naptár

Kedves Barátaim! Mint azt sokan tudjátok, a mostani “helyzet” miatt sajnos nem valósulhatott meg az idei fergeteges kiállítás és Showműsor az Akvárium klubban. Viszont a háttérmunkák azóta sem álltak le, hiszen 2021. május 16-án még nagyobb hévvel bepótoljuk  Ezzel az egyedülálló kiadvánnyal is akkorra készültünk, szerettünk volna meglepni benneteket. Körülbelül 2 éve tervezek egy olyan művészeti naptárt, ami rólam, és az utánozhatatlan Michaelről szól. A naptár tervezésénél a legfontosabb szempont számomra az volt, hogy egyedi és minőségi legyen, – hiszen csak úgy tudok minden szempontból tiszelegni előtte és a munkássága előtt.Hatalmas boldogság tölti el a szívemet ha csak rá gondolok, hamarosan a kezemben, kezünkben tarthatjuk.  Hiszem, hogy minden lapján érezhető lesz számotokra is a szeretet, ami ebből az emberből áradt, és árad a mai napig. El kell hogy mondjam: Nagyon szépen köszönöm drága Barátom, Emőke Ildikó Vekler segítsége és közbenjárására nélkül ez nem jöhetett volna létre, hiszen Ő az az ember, aki érzi hogy mit szeretnék, mi az én álmom és önzetlenül mindenben mellettem áll. Nagyon szépen köszönöm itt is neked, azt is, hogy nem unod ha néha noszogatnod kell. Nélküled Ő sem született volna meg. Köszönöm továbbá Ati Boldog nak a profi fotókat, – hogy a képeken a festékréteg és a vászon textúrája is tisztán látszik. A naptár lapjain 13 számomra kedves festményem fotóin át Michael dalszövegei mellett az adott hónappal és képpel való érzéseim találhatóak. Limitált példányszámban jelenik meg, várhatóan a jövőhét folyamán, – ezért ha valaki szeretne belőle, kérlek benneteket keressetek engem illetve Emőkét bizalommal. Árat sajnos nem szabad ide írnom, de privátban természetesen minden infót szívesen elmondunk . “Úgy érzem elindult ismét valami varázslatos az életemben, aminek első darabját hamarosan a kezetekben is tarthatjátok. És elárulom… – ez a fantasztikus kiadvány a kezdete egy hatalmas, szeretettel teli “dolognak”, ami minden Michael Jacksont szerető embernek boldogságot hoz majd. Hölgyeim és Uraim : MICHAEL JACKSON 2021 MŰVÉSZETI NAPTÁR & T. Ferenc Art & VIE Design