Mindig alázattal dolgoztam- interjú Gregor Bernadett-tel

 – Szia! Nem zavarok?

–  Nem, most éppen nincsen semmi dolgom.

– Szeretném megkérdezni, hogy, hogy vagy? De előtte felhívom a figyelmedet arra, hogy a beszélgetést rögzítjük.

– De lüke vagy! (nevet) Köszönöm kérdésed, jól.

-Ennek örülök. Nem nagyon ismerem a történetet. Hogyan lettél színésznő?

  –   Váratlanul.  Mindig is visszahúzódó kislány voltam. Soha életemben nem vettem részt szavalóversenyen, nem szerepelgettem, mert zavarban voltam. Szegeden jártam gimibe.  Az osztálytársaim mind egyetemre, főiskolára készültek és én is úgy terveztem, hogy a Juhász Gyula tanárképzőre fogok majd járni, de mindig is nagyon érdekelt a színház, úgyhogy gondoltam, egy életem, egy halálom, megpróbálom. Persze nem sikerült, nem vettek fel.

-De megpróbáltad újra és másodszorra már sikerült. Nehéz négy év volt ez számodra, erről már többször nyilatkoztál, most inkább ne  beszéljünk róla. Hősiesen végigcsináltad. Melyik színházhoz szerződtél utána?

 –   A Vígszínházhoz. Már az utolsó évben ott voltam gyakorlaton. Az Össztánc című produkcióban debütáltam 1995-ben. Az osztályunkból négyen szerződtünk oda. Abban az évadban nyitotta meg kapuit a felújított Vígszínház.

-Hogy fogadtak ott téged? Volt-e bármiféle kivételezés amiatt, hogy te Gregor József lánya vagy?  

–  Az már a főiskolán se volt. Senkit sem érdekelt kinek a kije vagyok, senki nem szólt kedvesebben hozzám emiatt. Nem éreztem jól magam a Vígben. Úgy éreztem folytatódik az a nagyon stresszes időszak, amit a főiskolai évek alatt átéltem. Lépnem kellett. Gyorsan el is szerződtem a Nemzetibe ahol Iglódi István lett a főrendező, később 1999-től a színház igazgatója.

 – Milyen volt az első évad? Hogy érezted magad a Nemzetiben?

  –  Az első munkám Szomori Dezső: Bella c. darabjának címszerepe volt. Az előadást Csizmadia Tibor rendezte. Majd a La Mancha lovagjában játszottam Aldonzát, gyakorlatilag 14 évig csak főszerepeket osztottak rám. Ez volt a legjobb tanuló időszak. Ugyanis meggyőződésem, hogy ezt a szakmát nem lehet elméletben megtanulni. 

–  Filmekben is játszottál, de nem halmoztak el filmszerepekkel.

– Nem. Összesen két filmben játszottam, az első a Szent András folyó lazacai c. olasz- magyar koprodukció volt. Ez egy művészfilm, amit András Ferenc rendezett. A második pedig a Tibor vagyok, de hódítani akarok c. filmvígjáték volt.

– A Jóban, rosszban sorozatnak is állandó szereplője voltál egy ideig.

–  Igen, 4 évig. Nagyon szerettem.

–  Most az Új Színház oszlopos tagja vagy, ott is igazi neked való főszerepeket játszol. Például a Bizánc című darabban. Remek volt. Nekem a rendezés is tetszett és persze Szakács Tibort is szeretném kiemelni, hiszen az ő alakítása is kiemelkedő. Milyen volt próbálni, játszani?

 –  Akkor dolgoztam érdemben először Nagy Viktorral. Nagyon kellemes volt a munka, jó volt a próbafolyamat. Viktorral mi nagyon jól dolgoztunk együtt, én úgy éreztem. Rám gyakran osztanak, osztottak nagyasszony szerepeket. Nem lepődtem meg, hogy a császárné szerepét kaptam. Szerettem próbálni, szerettem játszani, annak ellenére, hogy kicsit nyomasztó a dráma a végkifejlete miatt. 

–  Én nézőként valahogy mégsem éreztem annak, megmaradt benne egy reménysugár, átjött a szerző kritikus iróniája, hogy a züllött romlott régit felváltja valami új. Még ha ismeretlensége miatt félelmetes is. És persze nagyon aktuális is emiatt. Tanulságos, de a tanulságot majd mindenki vonja le magának. Legújabb szereped szintén egy Herczeg Ferenc dráma főszerepe. A Kék róka talán a szerző egyik legismertebb műve. Mennyire tetszett neked ez a karakter? Milyen volt a próbafolyamat?

 –  Nem akarok túlozni, Csiszárral nekem ez már vagy a huszadik közös munkám. Talán nem is volt olyan évad, amikor ne rendezett volna, úgyhogy volt bennem, van bennem egy amolyan vak bizalom iránta. Egész pályám során Csiszár Imrétől tanultam a legtöbbet. Pályám elején volt bennem egy nagy adag megfelelési vágy, kényszer, amitől pont az a bizonyos öröm veszett el, a játék öröme. Ez szerencsére, az évek során fokozatosan elmúlt.  A Kék róka egy olyan előadás, amelyben igazán el tudom engedni magam, felszabadultan élvezem a játékot. Ebben most úgy érzem, lubickolhatok. 

–  Ha minden igaz szeptemberben elindul a 2020-2021- es évad.

–  Igen, remélhetőleg. Legalábbis ez a terv.

-2019-ben Jászai díjat kaptál, amelyhez ezúton is gratulálok. A szakma is elismert. Hogyan élted meg?

 –  Ez nagyon nagy dolog volt. Kicsit tartottam attól, hogy nekem a bulvársajtóban való – akaratomon kívüli – sok szereplésem miatt ez soha nem adatik majd meg. Ezért is volt nekem többszörösen fontos, hogy szakmai elismerésben részesültem. Azt persze pontosan tudtam, tudom, hogy az elmúlt 25 évben rengeteget dolgoztam és mindig alázattal tettem. Röviden: Nekem ez százszorosan jól esett.

–  Kérlek, mesélj nekünk kicsit a fiaidról. Két jóképű, okos fiad van. Mit szabad? Mit lehet tudni róluk?

 –  Igen, a nagy fiam már 25 éves, most fog végezni a Színművészeti Egyetemen, hangmérnök szakon. Nagyon büszke vagyok rá. A kisebbik pedig 14 éves, most hetedikes.

– Akkor lett tapasztalatod az online oktatással kapcsolatban is. Milyen volt? Hogy bírtátok?

–  A legnehezebb az volt benne, hogy kitaláljam, hogyan lehet egy kamasz fiút rávenni a tanulásra. Megértetni vele, hogy ez még nem a nyári szünet. Rávenni arra, hogy tanuljon. Volt olyan eset, hogy felhívtam a tanárnőjét és elmondtam neki, hogy minden tiszteletem a pedagógusoké.

– Van néhány háziállatod. Ők, hogy bírták ezt az időszakot?

 – Igen, van néhány. Hét macskám van, két kutyám – egy három éves és egy tizenegy hónapos- és van két tengeri malacom is. Nagyon jól bírták. Nyilván érezték ők is, hogy valamiféle új helyzet van, különösen a kutyák örültek neki, hogy sokat vagyok itthon. Persze most már nagyon várom azt, hogy végre elkezdődjön a munka.

–  Hol, miben, mikor láthatnak, a nézők, ha véget ér a vészhelyzet? 

–  Remélem, lesznek nyáron fellépések és az utazószínházi előadások is beindulnak. Ami biztos, hogy augusztus 10-én, kezdünk próbálni az Új Színházban. Csiszár Imre rendezi majd Zilahy Lajos: Fatornyok c. darabját.

– Kék róka? 

 – Elvileg szeptembertől kezdjük majd pótolni az elmaradt előadásokat. Pontos időpontokat még nem tudok.

– Értem. Figyelni fogjuk a műsortervet, mert a Kék rókában is szeretnénk megnézni.

–  Nagyszerű. Várunk!

–  Köszönöm a riportot. 

–  Én is!

Írta: Czakó Ádám

Fotók: Gregor Bernadett archívuma