Sok mindent újra kell most álmodni!- interjú Boros Beatrix fotográfussal

Köszöntöm a kedves olvasókat. Boros Beatrix fiatal fotográfust kérdezem ma, munkáról, családról, tervekről.

-Fotográfus, fotóművész vagy. Jól mondom? Kérlek, mesélj kicsit a munkádról, munkáidról.

–  Igen, fotós vagyok!  Az utóbbi években, főleg portré, előtte pedig kereskedelmi fotózással foglalkoztam. Többnyire egy kanadai ügynökségen keresztül. Nagy cégekkel kerültem kapcsolatba, dolgoztam a Sharpnak, a Mercedes-Benznek, a Niveának. Cikkekhez, kiadványokhoz, marketing kampányokhoz, szolgáltattam fotókat. Termékeket, könyvborítókat, plakátokat fotóztam. Mindent, ami a kereskedelmi kategóriába tartozik. Munkáim megjelentek a Marie Claire-ben, a Glamurban, az Elle magazinban és a Cosmopolitan-ben is.

-Ez elég jól hangzik. Miért váltottál át mégis a portré fotózásra?

– Azért váltottam, mert észrevettem a kis csapatommal együtt, hogy a tudatosan kialakított portré fotózás, teljesen mindegy, hogy személyes, üzleti vagy családi jellegű, mennyi értékre fel tudja hívni a vendég figyelmét. Mivel a legtöbb fotózást egy stílus tanácsadás és átalakulás (haj, smink) előzi meg, alkalmat ad beszélgetésekre, ami egy nagyon bensőséges atmoszférát alakít ki. Ezért ezek az alkalmak az átalakulás fizikai részén túl sokkal többet tudnak nyújtani, ami egyben célja is a tevékenységnek.

-A férjed olasz. Hol, hogyan ismerkedtetek meg?

  –  Kanadában laktam akkoriban, karácsony előtt mentem haza az ünnepekre. Ő is Budapesten volt éppen a barátaival. Egy alkalmazáson keresztül információt kért tőlem.  Aztán Franciaországban találkoztunk újra.

-Mit csináltál Kanadában? Miért éppen Kanada?

– Helyi környezetben töltöttem a napokat, ami nem csak a nyelvtanulást segítette, hanem azt is, hogy új ismeretekre tegyek szert egy másik kultúrában. Tanultam is persze, először egy angol üzleti tanfolyamra jártam, azt elvégeztem, utána kiállítások szervezésével foglalkoztam. 

– Hogyan éltétek meg ezt a rendkívüli helyzetet, a karantént?

– Sok minden előtérbe került, ami eddig nem. Rengeteg új lehetőséget adott. Minden kényelmetlenségével együtt, pozitívan. Újra kellett fogalmazni a mindennapokat. Megfigyelni azokat a részleteket, amik végül is felépítik az életet. Észre kellett vennünk milyen kevés dologra van szüksége az embernek az élethez. Megélni és átadni másoknak is azt, hogy a szeretet, a hála, az öröm, az ünneplés, az életben való hit, az élet szeretete, a kreativitás, a találékonyság nem kötődik a körülményekhez. Mi választjuk őket, akkor táplálkozunk belőlük, amikor akarunk. Mindig elérhetőek.

-Már régóta Észak- Olaszországban éltek. Pontosabban hol?

–   Lassan 18 éve. Toscanaban, Firenze mellett élünk, a Chianti régióban. 

-Egy nagylányod és egy fiad is van. Ők már kint születtek?

– Igen. Mindketten Firenzében születettek. 

 Hogy boldogultatok a távoktatással? 

 –   A kezdeti nehézségek ellenére az iskola rendszer és a tanárok fokozatosan kinyíltak. Szabadon engedték a képzeletet és a fantáziát, és a gyerekeknek is sokkal szabadabb utat engedtek ebben.

-Ez jól hangzik. Szerintem most sok magyar anyuka irigykedik emiatt rátok. Egyéb hatása volt a családi életetekre? A munkádra?

– Abból ami a határidő naplómban volt,  semmi sem valósult meg, viszont teljesen más utakat nyitott ki ez az új helyzet,olyanokat amikről nem is álmodtam . 

– Szerencsém volt találkozni egyszer édesapáddal. Különleges ember volt. Művész ember, szobrász. Mesélnél egy kicsit róla?

– A művész vénát részben tőle örököltem. Nagyon szeretett festeni, rajzolni és faragni.  Én ezek közül speciel egyikhez sem értek. A kövekkel különleges kapcsolatot alakított ki. Ránézett egy kőre és tudta, hogy mit faragjon belőle. Ismerem ezt az érzést én is, csak nem a faragással kapcsolatban. Főzni is nagyon szeretett. A nap bármelyik időszakában képes volt óriási szeretettel ételt készíteni bárkinek. Imádott az unokákkal lenni, nekik és velük együtt alkotni, a világot felfedezni. Fizikailag nincs itt, de a jelenlétét érzem egy másik dimenzióból, ami még nagyobb löketet ad ahhoz, hogy megvalósítsam az álmaimat. 

-Anyukád Magyarországon él. Ő hogyan élte meg ezt a szituációt?

-Ő egy örökmozgó, aki rengeteg programon részt vesz. Az elején nehezen maradt otthon, aztán megszokta, elkezdett új dolgokkal foglalkozni. Lefoglalni magát olyasmikkel, amik valami pluszt adhattak neki meg másoknak. Nagyon büszke vagyok rá! 

– A gyerekek beszélnek magyarul? 

–  Igen, mindketten beszélnek magyarul, ez az anyanyelvük. Teljesen természetes volt számomra, hogy elejétől magyarul beszéljek hozzájuk. Ez nem volt egy pillanatig sem kérdés, zökkenőmentesen ment az egész. 

-Úgy láttam, érzékeltem, hogy a spiritualitás fontos része az életednek?

– Nagyon fontos. A spiritualitás az energia világ elsődleges jelenlétét jelenti nekem, aminek másodlagos leképződése a fizikai 3D világ, vagy 4D, ahol az idő a negyedik dimenzió Nem vagyok vallásos, nem  ismerem behatóan a különböző nagy vallásokat, de azt gondolom, hogy sok közös van az energia, a kvantum világban, a tudományokban, és a nagy világvallásokban. 

– Milyen álmok, tervek, célok motiválnak most?

– Az energia világa teljesen felforgatott mindent, úgy érzem, ez óriási változásokat hoz majd. Nagyon sok mindent újra kell most álmodni, sokkal magasabb szinten, mint eddig, és sokkal nagyobb körre vonatkoztatva.

– Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést.

–  Én köszönöm, hogy gondoltál rám.

Írta: Czakó Ádám

Fotók:Boros Beatrix archívuma