Súgva kiabáltam: Dől a fal! – interjú Sáfár Anikóval                                       

  Hogy van kedves Művésznő? Hogyan élte meg ezt a – remélhetőleg hamarosan véget érő- járványügyi vészhelyzetet?

–  Köszönöm, jól vagyok! Nem rendített meg. A lemaradásaimat próbáltam behozni. Természetesen hiányzik a színház és a kollégák, de napi kapcsolatban vagyunk. A családdal szintén. Azért én eljárok vásárolni, vagy az erdőbe a kutyákkal. 

–  Erdő?

– Igen, a Nyéki erdő. Annak idején Mátyás király is gyakran járt errefelé. Itt volt a vadasparkja. Egészen a hidegkúti reptérig tartó területen.

– Ezt nem is tudtam. Köszönöm. Jó pap holtig tanul.  A színház mindannyiunknak, előadóknak és nézőknek is nagyon hiányzik. Úgy tapasztaltam ön nagyon aktív és energikus személy. Színpadon és azon kívül is hihetetlenül pozitív energiákat mozgósít és sugároz. Színházi szerepei közül melyek álltak önhöz legközelebb? Melyek voltak önnek a legkedvesebbek?

–  Szeretek játszani, imádom a színházat, a filmezést, a szinkronizálást. Mindig az adott szerep volt az első, a sorban. Voltak karakterek, melyeket nagy élvezettel játszottam. Sokat kellene felsorolnom. Elég változatosak voltak szerencsére!

-Igen, a filmek. Nagyszerű alkotásokban játszott. Zseniális rendezőkkel, színészekkel dolgozott. Kikre, mely pályatársakra emlékszik vissza legszívesebben?

-Jancsóval, Szabó Istvánnal, Rényi Tamással,  Fábri Zoltánnal, Ranódy Lászlóval, Dobray  Györggyel, és még nagyon sok magyar  és külföldi ismert film -TV és színház-rendezővel dolgoztam. Mindegyikkel izgalmas volt a munka. Szerettem Jancsó stílusát, Fábri felkészültségét. Fábri például lerajzolta a jeleneteket a következő forgatási napra. Kész partitúrát kapott az operatőr, a színész. Érdekes volt.  Miki bácsi fejében például megvolt az egész történet, de azért nála lehetett improvizálni is.

– Sok bravúros beugrásáról is ismert szakmai berkekben. A beugrás nehéz műfaj. Voltak azért nehéz, kínos pillanatok? Melyik volt  a legizgalmasabb, legemlékezetesebb?

-Elég sok, izgalmas történés volt. Az Ezeregy éjszakában Seherezádé szerepébe kellett beugranom. Mondtam a szöveget, közben hallottam, hogy megreccsen mögöttem a díszlet. Míg Kozák Andris mondta a szövegét, én fél kézzel tartottam a díszletet és közben súgva kiabáltam a színpadmesternek, hogy dől a fal. Fölöttem az erkélyen Szabó Gyuszi állt!  Kemény volt!

–  Súgva kiabáltam. Milyen érdekes… mi ilyet is tudunk. Milyen vicces vagy drámai esetekre, történésekre emlékszik még?

-Játszottuk a Tháliában Diderot a Fecsegő ékszerek c. darabját, ahol egy varázsgyűrű sugarától megbabonázva az udvarhölgyek bevallják, mit csináltak éjszaka. A premieren  az első udvarhölgy beugrott a hulla hopp karikába- az volt a gyűrű sugara- ami rácsapódott a fenekére. A kolléganő váratlanul egy nagyot durrantott… kővé dermedt mi pedig – az egész királyi udvar- eltűntünk a színpadról. Nevetve sírtunk a takarásban! A közönség pár másodpercig nem értette mi történt, hogy jól hallotta-e azt amit hallott. Aztán óriási nevetés tört ki. Nagy siker volt, taps, mi pedig visszaszivárogtunk a színpadra.

– Te jó ég! Furcsa, de a közönség nagyra értékeli ezeket a váratlan, furcsa helyzeteket és többnyire honorálja is. Vannak-e esetleg filmes anekdotái, olyanok amelyeket szívesen megosztana az olvasókkal is?

– A Magyar rapszódiát forgattuk az Astoria szállóban. Én egy 10 méter hosszú asztalon kánkánoztam, tányérok, poharak, és katonák között. Az egyik katona ráugrott a pezsgős pohárra, pont akkor, amikor én odaléptem. A szétnyílt pohár beleállt a talpamba. Tánc közben kikaptam és folytattam a jelenetet, hiszen tíz perces felvétel volt és tudtam , ha leállok, soha többet nem tudjuk felvenni. Végig táncoltam az asztalon, leugrottam, mentem a kamera felé táncolva,  hátat fordítottam  közben a kamerának és Cserhalmi Tyutyunak mondtam, hogy ömlik a talpamból a vér. Tyutyu, a felemelt lábamat befordította a kamera felé. Benne van a filmben. Az egész Astoria a véremben úszott.  A kórházban összevarrták a talpam. Mondták, szerencsém volt, mert pont ott futnak a járó idegek. Ha kicsit mélyebbre megy a pohár, lebénulok. Egy hónapig nem tudtam lábra állni. Miki bácsi rendes volt,  forgathattam tovább, nem cserélt le.

– Életveszélyes műfaj, de a műsornak mennie kell tovább. A vészhelyzet alatt meséket olvasott unokáinak és az érdeklődő szülőknek, gyerekeknek online. Milyen visszajelzések érkeztek? Milyen volt a fogadtatás?

–  Nagyon sok szeretetet kaptam!  Gratuláltak. Kérték, hogy küldjem el nekik a felvételeket. Ezért feltettem az oldalamra, később feltöltöttem a youtube csatornámra is.

-Milyen a kapcsolata a gyerekeivel, unokáival? Hol élnek? Milyen gyakran tud összejönni a család?

– Nagyon jó a kapcsolatunk.  Minden nap beszélünk valamelyik gyerekünkkel. Jó párszor meglátogattak a karantén alatt, hoznak ezt-azt. A legidősebb unokánk Londonban dolgozik,  nehezen viseli a karantént, de írunk és beszélünk egymással. Az utazásaim, fellépéseim teszik függővé az összejöveteleket, de megoldjuk. Olyankor sokan összegyűlünk, sőt nálunk a háziállatok is családtagok.

 – Tudom, hogy lelkes kutya és állatbarát. Hány kutya és macska él most önökkel és honnan, hogyan kerültek a családba?

– Most két idős kutyánk van, befogadottak.  Volt, amikor egyszerre hat kutyánk volt, mind befogadottak és persze a macskák is. Jelenleg öt kóbor cicát etetünk, egy róka családot, hollókat és sünöket is.  A rókák évek óta járnak hozzánk.

– Szép helyen laknak, mondhatni a természet lágy ölén. Visszatérve a színházhoz, filmezéshez. Van-e esetleg még szerepálma? Olyan színmű, amiben szívesen játszana, olyan karakter, amelyet szívesen megformálna?

–  Ebben a korban már nincs szerepálom! Mikor erre a pályára készültem, természetesen volt, de  később tudomásul vettem, hogy ez nem kívánságműsor.  Sohasem voltam harcos, karrier ügyben, a magánéletem, a család fontosabb volt.  Vannak jelentős szerepek, melyeket ebben a korban is eljátszhatnék, de majd egy másik életben talán ez is megvalósul. Örülök azoknak a szerepeknek, amelyeket most játszom. Az utóbbi években sokfajta lehetőséget kaptam, többek között a Pesti Művész Színháztól, és örülök, hogy még mindig gondolnak, számítanak rám. Tizenhat éve játszom náluk.

–  A Jóban Rosszban sorozatban is feltűnt nemrég. Milyen karaktert alakított és visszatér-e esetleg még a sorozatba?

– Egy színésznőt alakítottam, akit befűztek, hogy reklámarca legyen a  szépségklinikának.  Nem tőlem függ, hogy leszek e még benne. Sosem lehet tudni!

-Az egy nagyon jó Bernard Shaw vígjáték. Akkor ez is egy testhezálló feladat volt. Ha véget ér ez a helyzet hol és milyen előadásokban, szerepekben láthatja a közönség?

–  Zenés darabokban, operettekben, és vígjátékokban is játszom a Pesti Művész Színházban. Csókos asszony, Luxemburg grófja, Csárdáskirálynő, Kaviár és lencse, A Balek, Elvámolt nászéjszaka, Mágnás Miska. Azt hiszem, most teljesült kislánykori álmom, hogy primadonna legyek!  Az álmok bármikor valóra válhatnak, nekik soha nincs késő!

– Azt hiszem ez tökéletes zárszó lesz. Nagyon szépen köszönöm a riportot Művésznő! 

Írta: Czakó Ádám

Fotók: Sáfár Anikó archívuma