Perneki Jánosné, a bábművész

Perneki Jánosné Valentínyi Ildikó vagyok. Kecskeméten végeztem a Felsőfokú Óvónő képzőben 1962-ben, bábtanárom Bakkay Tiborné volt, aki a báb szeretetére és értő alkalmazására tanított minket. Alapfokú „C” kategóriás képesítést 1979-ben kaptam. Nagyszerű tanáraim és „bábos Anyáim” Mészáros Vinczéné és Séd Teréz szakmai és emberi példaképeim lettek, egész életemre meghatározva bábos világomat, tevékenységemet.
1982-ben én is a „legendássá vált”(id. Szentírmai Lászlótól) emelt szintű „B” kategóriás tanfolyamon végeztem, úgy indulva bábos utamon, hogy nagyszerű tanáraimtól kapott tudásomat tovább kell adnom. Újpalotán bábcsoportot vezettem 8 évig és kerületi báb-munkaközösség vezetője voltam.1994-ben részt vettem a Fővárosi Pedagógiai Intézet „Gyújtópont”nevű innovációs bemutatkozásán bábjaimmal sikert aratva.
2005-ben megkaptam a „Közoktatási Szakértő” címet, szakterületem a bábjáték. 1995-ben a Kispesti Vigadó és a Bábjátékos Egyesület közös szervezésében.”Óvodai Bábos Nap”ot – igazából egy bemutatkozási lehetőséget, fesztivált próbáltam szervezni—sikertelenül. A következő évben az Orczy Kert Művelődési Házzal–al már sikeres volt a kezdeményezésem, majd a Pestújhelyi Közösségi Ház nagyszerű szervezésében idén már a 16. „Országos Pedagógus Napot” tartottuk meg! 1993-ban kezdeményeztem egy amatőr, elsősorban pedagógusok számára nyújtandó kitüntetés a „Mészáros Vinczéné” díj illetve emlékplakett alapítását és nyújtását a bábmozgalomban, oktatásban kiemelkedő tevékenységet végzők számára.
Ezt a kitüntetést 2004-ben kaptam meg. Magánszemélyként egy akkreditált 60- órás bábtanfolyam alapítását és indítását kaptam meg „Bábtanfolyam a pedagógiai bábjáték és művészeti nevelés óvodai, iskolai alkalmazására”- címmel, 2001-ben, melyet Császár Ágnessel és Kovács Hedviggel 8 évig sikeresen vezettünk – ez évben már nem tudtunk indítani.
Tagja voltam a „Meseláda” bábcsoportnak, örömmel megyek elméleti előadást tartani és játszom gyerekeknek is meséket ha hívnak. Kitüntetéseim: 1987-ben „Miniszteri Dicséret”, 2000-ben „Pedagógus szolgálati Emlékérem”