5 év után ismét szüreti felvonulás volt Gulácson

Az “Együtt-Egymásért” Nyugdíjas Klub idén gondolt egy merészet. Mivel korábban megrendezték rendszeresen a szüreti felvonulást és bált, hát idén is meg akarták tartani. Az elmúlt években nem volt rá lehetőség.

“A hagyományok ápolása nekünk nyugdíjasoknak nagyon fontos. A mindennapi életünkben egy-egy színfolt, hogy készülhetünk, süthetünk, bábukat készíthetünk.“- mondta lapunknak Fekete Zoltánné az klub elnöke.  Az eső csepergett, de a tarpai Hajdú Kornél és a gulácsi Szabó László is elhozta lovasfogatát és az ünneplőkkel ment végig a faluban. Két traktor is csatlakozott, amit Popovics Róbert és Birgány István vezettek. A magyar zászló büszkén lobogott a menet élén és a kisbíró kidobolta a helyi híreket. A település utcáit végigjáró emberek aztán a Művelődési Házba mentek, ahol terített asztalok várták őket.  Ekkor már Debreceni Zsolt zenész húzta a talpalávalót. 

 

A színpadon tartott műsorban fellépett a vásárosnaményi Esze Tamás Nyugdíjas Klub, akik Szatmári csárdást, majd palotást táncoltak és operetteket énekeltek. A csoport egyik tagja Farkas Árpádné Gulácson született. A séta alatt visszaemlékezett, hogy hol éltek szüleivel és gyerekeivel hol jártak le a Tiszára. 

A másik fellépő csoport a beregsurányi Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub volt, akik cigány táncot adtak elő.  A vacsora alatt érkezett meg az Aranymikrofon díjas, platinalemezes, Emberi Hang Díjas Grijnovitz Anikó, akit a táncparketten tombolók többször vissza is tapsoltak.

Az ízletes vacsora elfogyasztása után aztán a táncé, a mulatozásé volt a főszerep. A fiatalabb generáció tagjai még születésnapost is köszöntöttek. Ezzel még családiasabbá tették a programot.  Összességében egy jó hangulatú, hagyományőrző rendezvény részesei lehettek a jelenlévők.

Fotó és szöveg: Patak Gábor Gaba