Mercy Miki égi születésnapja

Két évvel ezelőtt január 11-én ezrek köszöntötték fel a születésnapján Mercy Mikit. A kitűnő, egyedi hangú zenész élete során számtalanszor segített másokon. S közben építette saját karrierjét is. Zenei pályáját sikere koronázta lemezek, díjak sorakoztak a polcon. Álljunk is meg a díjaknál: Tolerancia díj, Emberi Hang díj, Zámbó Jimmy díj, s mellettük a Máltai Lovag kitüntetés. Az első roma, aki ezt a díjat megkapta.

Zalaegerszeg és Csenger tájának szellemiségét is magába szívta. Mindkét megye távol van a fővárostól, mégis emberközeli, emberséges népek lakják, ahol meg lehet tanulni a tisztességet, az alázatot és ahol embernek lehet maradni. A mi Mikint is ilyen volt.

Az általa megálmodott Mercy rádióval a világban élő magyarságot összefogta. Csak magyar dalok hallhatok a rádióban, melyek szívünkhöz szólnak a saját nyelvünkön. A zalaegerszegi stúdióban volt adása 2017. január 11-én is. Ám a mikrofon elhalkult és Miki rosszul lett.  Négy nappal később a tehetséges művész elhagyta a földi világot. Temetésén a fagyos hóban, ezrek kísérték utolsó útjára. A falevél nélküli fák is összerezzentek a fájdalomtól, hogy elment egy ember, akinek lett volna még dolga itt. Születésnapján még mindig ezrek gondolnak rá és bár testileg nem tudják felköszönteni, lélekben sokak életében jelen van az év napjain is. Második égi születésnapján ünnepli odafent. Rajongói, szerettei pedig idelent siratják ma is.

2019. január 15-én 17 órakor a Jézus Szíve Ferences Plébánián Strein Attila “Miki” emlékére szentmisét tartanak.  A cím: Zalaegerszeg, Gasparich Márk utca 1.

Írta: Patak Gábor Gaba