Dr. Urbán-Szabó Béla ügyvéd, író, költő kerekesszékben dacol az élettel

Béla írásait, verseit már régóta ismerem. Az alkotásaiból kiderült, hogy ő egy boldog, elégedett ember. A rövid, csattanós, szellemes versei tetszenek leginkább, amelyek ugyancsak általában a boldogság jeleit rajzolják elénk. A fotóról, amelyet feltett magáról, egy nyílt, barátságos,tiszta tekintetű úr mosolyog ránk. Amikor Béla felhívott telefonon, bemutatkozott, azonnal mondtam, hogy ismerem őt, legalábbis az írásait. Majd érdeklődött, hogy a Cifrapalota akadálymentesítve van- e. Először meghökkentem, hogy miért is kérdezi, de sajnálkozva mondtam, hogy sajnos nincs. Nem méltatlankodott, tudomásul vette. Azonnal megbeszéltük, hogy nemsokára megkeresem és fogunk egy interjút készíteni. A Pávás teremben készülődtünk az országos szavaló versenyhez, amikor megláttam Bélát kerekesszékben a teremben. Összeszorult a szívem, és kimondhatatlan boldogságot éreztem, amikor üdvözöltük egymást. Azt éreztem, hogy nemhiába dolgozunk, ha még az ország másik részéből, kerekesszékkel is eljönnek hozzánk az emberek. Hogyan szervezte meg ezt az utat nem tudom, de itt volt, és nagyon örültünk mindketten, sőt mind a hárman, de erről később fogunk beszélni.

– Kedves Béla, tiéd a szó! Megkérlek, hogy mutatkozz be az Olvasóknak. Legyél kedves a megszületésedtől kezdd el az életed történetét:

 Dr. Urbán-Szabó Béla vagyok Martfűről. 1958-ban születtem, a járványos gyermekbénulás egyik áldozata lettem, aminek következményeként egész életemben kerekesszékkel tudtam csak közlekedni. Míg a korosztályomhoz tartozó gyerekek az óvodában, én a Budai Területi Gyermekkórházba rehabilitációra jártam. Az általános iskolát magánúton végeztem, a középiskolát a Hajnóczy József Gimnáziumban és Óvónői Szakközépiskola nappali tagozatán, majd az egyetemet az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának levelező tagozatán. Az államvizsga után a Tisza Cipőgyárban kezdtem dolgozni, mint jogi előadó, majd a szakvizsga letétele után jogtanácsosi munkakörbe kerültem. 1996-ban a Tisza privatizálása után egyéni ügyvédként indítottam praxist. 1996-ban megnősültem, majd megszületett a lányom. Hatévi házasság után elváltam. Nem erre készültem, de sajnálatosan így alakult. Van egy 17 évvel fiatalabb húgom, aki három diplomás középiskolai tanár. Ő is Martfűn él szép családjával, férjével, fiával és lányával.

– Mesélj kérlek a szüleidről is, aki téged felneveltek, bizonyára óriási nagy szeretetben, mert ezért lettél boldog, elégedett ember.

– A szüleim munkásemberek voltak, nagyon sokat dolgoztak a munkahelyükön kívül is. Édesapámnak köszönhetek mindent, a lábam helyett a lábam volt. Parkinsonos lett, huszonkét éve meghalt. Nagyon megfontolt ember volt, de ő mondta azt is, hogy nem szabad túlgondolni a dolgokat, mert az bénítólag hat. Azt mondta, az élethez bátorság kell. Ha jól belegondolok,bármihez fogtam, mindig ugrás volt a sötétségbe. Például a négy év gimnázium! Édesapám reggel vitt a szomszédos településre, Tiszaföldvárra, kora délután meg jött értem. És ez így ment négy évig… Vagy az egyetem, öt évig hordott édesapám Budapestre előadásokra, vizsgákra…

-Van-e olyan gyermekkori élményed, amelyet szívesen megosztanál velünk?

-A nehézségek ellenére nagyon jó gyerekkorom volt… Még bújócskáztam is a gyerekekkel… Úgy hiszem, kevés dologról maradtam le… Valahogy mindig jókor találkoztam azokkal az emberekkel, akik túllendítettek a holtponton, és kellő erőt, bizalmat adtak ahhoz, hogy ne blokkoljak le, ne adjam fel.

– Drága Béla, hogyan tudtál egészségi állapotoddal azonosulni? Milyen hátrányaid voltak ebből? Kérlek, mesélj nekünk, az örök elégedetleneknek, a kishitűeknek, a ,,feladom” gyengéknek.

 Én úgy nőttem fel, hogy kerekesszékes vagyok, ebben a tudatban. Kilenc hónapos voltam, hogy paralízises lettem. Nincs olyan élményem, hogy tudok járni… Álmomban előfordult egyszer- kétszer, hogy szaladok… Nekem minden életszakaszt így kellett megélnem. Így tanultam, így kezdtem el dolgozni, így házasodtam meg, és így váltam el, így lettem/vagyok szerelmes… Az életem 60 éve – 10-15 %-ban logisztika. Ha megyek valahová, először tisztázom, hogy akadálymenetes-e a hely és eszerint szervezem a kísérőimet. Ma sokkal egyszerűbb a helyzet, mint húsz-harminc évvel ezelőtt… Bár azért még ma is érnek meglepetések…Van egy mondásom, és ez az életfilozófiám: Nekem minden tövis rózsát terem.

-Hogyan végezted az iskoláidat?

–  Az általános iskolát magánúton végeztem, pedig az iskola kétszáz méterre volt tőlünk… Nem vállalt az iskola. Jártak hozzám tanárok, ezért mi fizettünk. A középiskolát már rendesen, nappali tagozaton végeztem… Azt mondta az igazgató, hogyha vállaljuk, hogy naponta elvisznek az iskolába és értem jönnek, akkor mehetek. Vállaltuk, vagyis édesapám vállalta… Négy évig délutános műszakban dolgozott, hogy hordhasson a szomszédos településre a gimnáziumba, ez naponta 15 km volt. Az ELTE-t levelező tagozaton végeztem, ami öt évig tartott.

– Amikor az ELTE-re jelentkeztél, számoltatok-e azzal, hogyan tudjátok megoldani a közlekedésedet?

-Ez komoly kérdés volt, de a középiskola után ez is megoldhatónak tűnt… és persze ez is édesapámra hárult. Természetesen a középiskola és az egyetem épülete nem volt akadálymentes. Az egyetemen ahhoz, hogy eljussunk a liftig, lépcsőznünk kellett.

– Ügyvéd lettél. Hol sikerült elhelyezkedned? Ma mit csinálsz, hol dolgozol?

– Jogi előadóként kezdtem el dolgozni. Leszakvizsgáztam – ez két évet jelentett még –  ezt követően jogtanácsosi munkakörbe kerültem. Majd, miután a gyárat privatizálták, 13 évi céges múlttal, ekkor lettem egyéni ügyvéd. Kezdetben egy kolléganővel együtt dolgoztam, majd egyedül.

– Úgy tudom, hogy már 30 éve írod a verseket. Hogyan is kezdődött ez? Mi, vagy ki váltotta ki belőled a versírást?

Lehet, hogy több is, mint 30. Még általános iskolás voltam, mikor elkezdtem írogatni. Próbálkozásnak jó volt, de ezek az írások szörnyűek, mai szemmel. Egyszer a magyar tanárom olyan házi feladatot adott, hogy Petőfi öccseként írjak levelet Petőfinek. Édesapám segített, és olyan jól sikerült versben ez az első próbálkozás, hogy a tanárnőm azt mondta, ilyeneket kell írnom. A tanárnő, mint kiderült, tudta, hogy a papa segített. Őt is tanította és édesapám jó magyaros volt. Aztán egy hosszú idő kimaradt, majd az egyetem vége felé kezdtem el újra, komolyan a versírást.

– Kik a kedvenc költőid, és miért pont őket kedveled?

– Nagyon sok van, példálódzva néhány: Arany Jánost balladái miatt szeretem, Petőfit egyszerűségéért, Radnótit klasszicizáló verseiért, Pilinszkyt verseinek mélységéért, de valamennyi nyugatost említhetném.

– Mondd el az olvasóknak, hogy hol olvashatják verseidet, írásaidat? Mely irodalmi, művészeti csoportnak vagy tagja?

– Van egy blogom, www.bansza.blogspot.com, itt verseket, novellákat, ajánlókat és egyéb írásokat lehet találni tőlem. A Láncolaton, Litera-Túra Művészeti Folyóiratban, FullExtrán és a Facebookon vagyok olvasható.

– Hány könyved jelent meg ez idáig? Kérlek, sorold fel őket?

-Négy önálló kötetem látott eddig napvilágot és több mint harminc antológiában jelentek meg írásaim. Önálló köteteim: Ötvös tér, kettes pad (versek, novellák), Hajnalok sugallatai (versek), Harangzúgás (novellák), Credó a kedveshez (versek). Hamarosan megjelenik a Bicegő élet (novellák, mesék) című újabb kötetem. Legkedvesebb fentiek közül a Credó a kedveshez, amelyet kedvesemnek ajánlottam. Ennek a kötetnek a verseiből mond el néhányat a múzsám, Juhász Ilona és én, amik a youtube-n is fenn vannak.

– Béla, volt e, van-e családod? Azt biztosan tudom, hogy ma egy boldog, elégedett ember vagy!

Elvált vagyok, de házasságomból született egy lányom, aki 22 éves, jelenleg Kecskeméten él és dolgozik. Életem delelőjén megtaláltam azt a nőt, akit mindig is kerestem… Igen, jól látod, boldog és elégedett ember vagyok, hiszen ezzel a kései szerelemmel nekem már éveket adott a jó Isten, míg mások talán egy órát se kaphattak.

– Nem csak írod a verseket, hanem nagy örömmel hallgatod is. Akadályt nem ismerve.

– Igen, nem ismerek akadályt, mindenhová eljutottam eddig, ahová akartam vagy szerettem volna. Így voltam itt a szavalóversenyen is, hol volt kiért és miért izgulnom, szurkolnom. Akiért izgultam második helyezést ért el.

– Milyen vágyaid vannak még az életedben? Te oly sok mindent elértél, amiért bizonyára nagyon meg is dolgoztál. Van-e még valami, amit nagyon szeretnél?

– Szeretnék még néhány kötetet megjelentetni. De ami a legfontosabb, szívem vágya, hogy a társammal békében, szeretetben éljünk még nagyon sokáig.

– Kedves Béla! Nagyon szépen köszönöm ezt az őszinte, szívet, lelket melengető, meghitt beszélgetést. Kívánok számodra nagyon jó egészséget, töretlen alkotó kedvet, szerelmet és hitet. Mindent adjon meg neked az Úr, amire csak vágyódsz még az életben!

Írta: Nagy L Éva