Kocsis György pedagógus, költő nyerte az 50 éven felüliek országos versmondó versenyét

Szeptember 22-én került sor Kecskeméten egy versmondó versenyre, amelyet Kecskemét város támogatásával. a Toll és Ecset alapítvány rendezett meg. Itt ismerhettem meg, Györgyöt, aki kiváló orgánummal, nagyszerű előadói tehetséggel van megáldva. Vácról érkezett a versenyre, és megérdemelten, neki ítélte a zsűri az első helyet. Megbeszéltük, hogy készítünk egy interjút, amelyben bemutatkozik a nagy közönségnek is.
– Kedves György, kérlek beszélj magadról.
– Tulajdonképpen nem szeretek magamról beszélni…de most kivételesen megteszem.
– A festői szépségű Zebegényben születtem hetvenkét évvel ezelőtt. Zebegény a Dunakanyar egyik legszebb gyöngyszeme, ezer lelkes kis falucska. Nyaranta sok művész, elsősorban festőművész fordult meg a közelünkben, teremtett kapcsolatot velünk, gyerekekkel. Gondoljunk csak Szőnyi Istvánra és baráti körére. A faluban német ajkúak, szlovákok, magyarok éltek egymás mellett békességben, egyetértésben. Nagy hatással volt ez a légkör rám, befolyásolta fejlődésem irányát.
– Milyen volt a gyermekkorod? Van e valamilyen emléked, amelyet megosztanál velünk?
– Zömében a negyvenes évek végére, az ötvenes évek elejére esik gyermekkorom. Nagyon szegények voltunk, de nem éreztük igazán a terheit, mi gyerekek. Jártuk a környező hegyeket, fürödtünk a Dunában és fociztunk, volt, hogy egész nap. Vallásos lelkületű, a másik ember felé nyitott gondolkodású fiatal és idősebb felnőttek vettek körül minket, akik még élnek azokkal még ma is baráti viszonyban vagyunk. Az utcán pajtásaink között mindig biztonságban voltunk. Gyermekkorom végéhez tartozik az ipari tanuló iskola: kárpitos szakmát tanultam, hét évig a Dunakeszi Vagongyárban dolgoztam. A Vagongyár atléta szakosztályának tagjaként versenyeztem száz és kétszáz méteres síkfutásban és távolugrásban. Nagyon jó, baráti hangulat volt az egyesületben. Ezt az időszakot a katonaság zárta le, határőr voltam az Osztrák határon.
– Kérlek szépen, mesélj a pedagógusi munkád örömeiről, esetleg gondjaidról is, bár így mint nyugdíjas, már csak a szépre szabad emlékezni.
– Először érettségi után, amit levelező tagozaton szereztem, képesítés nélkül kezdtem tanítani ének-zenét és testnevelést. Szakkönyvekből, saját erőből, segítség nélkül felszámoltam hiányosságaim egy részét. Szerződésem lejárta után a Forte Fotokémiai Vállalatnál dolgoztam laboránsként. Megbízást kaptam úttörő vezetői munkára, kiváló pedagógiai tapasztalatokat szereztem, és egy feleséget. Felvettek az Esztergomi Tanítóképző Főiskolára levelező tagozaton. Az első év elvégzése után kezdtem másodszor tanítani egy részben összevont osztályokkal működő kis tagiskolában. A tanítványok között sok cigány származású gyerek volt. A zenével, énekléssel, focival sikerült őket „ megszelídíteni”. Nagyon szép időszak volt az életemben. ( Persze gyarapodott a család is.) Nagyon nehéz is hiszen a feleségem is tanult Egerben. Sikerült megszereznünk a diplomát, én több iskolában is dolgoztam, majd hivatásos pártfogó felügyelő lettem. Ezt a munkát a fiatalkorúakat segítő szociális munkának tekintettem. Párhuzamosan a Váci Családsegítő Központ munkatársa lehettem mellékállásban. Szép emlékem a gyerekekkel
töltött minden perc. A közös szereplések szociális otthonokban, seregszemléken. Negatív élményem csak kollégához fűződik, de erről nem beszélnék.
– Mióta mondod a verseket? Nyertél e már máskor is díjat?
– Verset gyermekkorom óta mondok, katonaság után versmondással léptem először a nagyérdemű elé.Tulajdonképpen nyilvánosan azóta mondok verset. A Vakok és Gyengén látók Országos Szövetségének meghívására kétszer versenyeztem versmondással. Az első versenyen második lettem Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el c. versével és egy sajáttal. Második alkalommal a Himnuszt és szintén saját verset mondtam, a zsűri különdíjjal jutalmazta teljesítményemet. A zsűri hivatásos színész elnöke így kezdte teljesítményem értékelését: „ Kedves kolléga úr!” Eddigi legnagyobb elismerésnek ezt a mondatot érzem.
– Mit jelent neked egy-egy vers elmondása?
– A versmondás nekem szolgálatot jelent. A szerzőt, a hallgatót, a kultúrát szolgálom, amikor verset mondok és persze magát a verset. Még akkor is, ha netán én vagyok a szerző. A mostani verseny után a zsűri elnöke tanácsolta, vegyük fel a versmondásunkat és hallgassuk vissza. Ezt már évek óta így teszem, sokat tanultam ezzel a módszerrel, a dalokat is felveszem és visszahallgatom.
– Úgy tudom, hogy nem csak verselsz, hanem talán még írsz is. Kérlek, avass be ebbe is minket is.
– Írni gyerekként kezdtem, rengeteg zsengét produkáltam (remélem, már túl vagyok ezen). Még az általános iskolában gitározni tanultam egy kiváló tanártól magánúton. Egy tanár kollégám tanított meg citerázni, országos ezüst minősítésű citerás és népdalénekes vagyok. Az Artisjus jogvédő egyesület tagja vagyok, mint zeneszerző. Sok saját, klasszikus és kortárs költő versét zenésítettem meg. Ötvennégy évesen hatalmas krízisen estem át. Rákkal operáltak, sugárkezeltek. Mentális problémáimmal
megjártam a pszichiátriát. Rájöttem változtatnom kell az életfelfogásomon. Nem kell minden aprócseprő problémán fennakadni, idegeskedni. A túlzott aggályoskodás feléli az életenergiákat. Hívő, keresztény ember vagyok, túljutottam a krízisen, azóta másként írok, zenélek és énekelek, rábíztam magam és családomat Istenre.
– Versesköteted jelent e már meg? Ha igen, kérlek mutasd be röviden őket.
– Három kötetem jelent meg. Az első két kötet szinte nyomtalanul tűnt el…A harmadikból négy alkalommal volt önálló műsorom, baráti segítséggel. A kötet címe: Hit, remény, szeretet. Mindhárom fontos az életemben. Néhány írásom megjelent antológiákban, néhány pedig a világhálón található irodalmi portálok vendége.
– Tagja vagy e valamelyik irodalmi, avagy művészeti körnek?
– Több művészeti körnek vagyok tagja: Rákoskeresztúron (Budapest XVII. kerület) van egy irodalmi szalon, ahová eddig jártam, mostanában magánéletbeli nehézségekbe ütközik. Vácon, ahol negyvenöt éve élek, van egy dalkör és egy dalárda, mindkettőben szólóénekes vagyok. Szeretem a társaságot, a barátaimat. A Móricz Zsigmond Társaság váci csoportja által szervezett verses, zenés műsorokon rendszeresen mondok verset, zenélek és énekelek.
– Milyen vágyaid vannak még, amit szeretnél, ha valóra válnának.
– A feleségemmel két felnőtt lányunk és három unokánk van. Szeretném, ha a gyermekeim, unokáim boldogulnának. Jó lenne, ha erőm lenne zenélni, énekelni, verset mondani a barátok, a nézők, a hallgatók örömére. Ezt kérem Istentől gyakran, mikor imával fordulok hozzá, és persze minden sikeremet felajánlom az ő dicsőségére!
– Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, még egyszer szívből gratulálok az elért eredményedhez. Mint költőnek viszont azt kívánom, hogy a múzsák továbbra is látogassanak meg téged.
– Köszönöm szépen és minden kollégámnak jó egészséget, sok sikert kívánok. 

Írta: Nagy L. Éva

Fotó: Kocsis György archívuma