Gulácsy Ilonka, a felfedezetlen költő

A népes Gulácsy família a Beregi síkságon fekvő Gulácsról indult el századokkal ezelőtt. Több hírességet is adtak az országnak, ám a Cégénydányádon birtokos Gulácsy Gyulának a lányáról keveset, szinte semmit nem tudunk ma.

Pedig Gulácsy Ilonka, -mert a lapokban így jelent meg a neve- a költészetéről is ismert volt a maga korában. Az 1887-ben született poétától számos vers maradt ránk, melyből egyet  ma talált meg Péter Juli Tiszaadonyban élő nyugdíjas magyar-történelem szakos tanárnő. Az ő felfedezése vezérelt engem, hogy továbbkutassak. Így találtam meg a nemes család sarjának verseit, melyek 1907- 1910 között jelentek meg a Szatmárvármegye című lapban. A versek jelentős része az életről és főképpen a szomorúságról szól. A korabeli tudósítások szerint 1910-ben eljegyezte dr Muhy Zsigmond Szatmárnémetiből, majd 1911-ben el is vette. Ezután nem találtam már verseket tőle. De több híradásban szerepel lányként és asszonyként is, hogy előszeretettel részt vett nemes hölgyekkel különböző ünnepélyeken, bálokon. A további élete még kutatás tárgyát képezi.

Na, de térjünk vissza a lánykorára. Ilonka nem csupán versíróként volt kedvelt, hanem színésznőként is remekelt. Fehérgyarmaton 20 éves korában Szabadhegyi Aladár színi igazgató társulatával járt a településen, ahol az egyik előadás szünetében a nemes kisasszony A Férjhez menjek-e? című monológgal lépett színpadra.  “A műkedvelő k. a. kinek nevét úgy a műkedvelői körökben, mint a „Szatmárvármegye“ tárca rovatában általánosan ismerik, hű volt önmagához és ez este kitünően volt disponálva. Naiv kis leányka, mondhatni bohókás előadása nagy hatással volta termet zsúfolásig megtöltő előkelő közönségre művészi tehetsége fényesen érvényesült ezen monológban és temperamentumos fellépésével az egész néző közönséget meghódította, a befejezést szűnni nem akaró taps követte s jóidőbe került mig a közönség annyira lecsilapodhatott, hogy a második felvonást megkezdhessék.” -írta róla a Szatmárvármegye újságírója 1907. márciusában. 

A kisasszony, ahogy írtam szerette a mulatságokat. 1910-ben azonban  csaknem végzetes szerencsétlenségbe került, amikor szintén Fehérgyarmaton egy névestélyt tartottak és mulatozás közben egy töltött browning pisztolyt vett kezébe, az megsebesítette, de az életét nem oltott aki. “Lapunk mindig teljes szinpátiával kisérte Gulácsy Ilonka irodalmi működését; olvasó közönségünk sokat gyönyörködött az ő verseiben. Gondolatai megkapok, eszméi nemesek s előadása mindig közvetlen volt. Alig várjuk a Gulácsy Ilonka felgyógyulását, aggódva keresi fel gondolatunk beteg ágyánál, bárcsak mielőbb megörvendeztetne bennünket jókedvű verselésével.”- írta a Fehérgyarmati Hírlap 1910. július 29-én.  Eddig ennyit tudunk a költőnőről, mely újdonság eddig, és végül mellékelek egy verset tőle:

Mese.

Künn ültem a kertben Magam, estefelé,

Egyszer csak megzörren Felettem a levél;

Ott ül egy vén bagoly Mereszt rám nagy szemet,

Lassan forgatja fejét És bölcs beszédbe kezd:

„Én édes gyermekem a Cleó-frizurát Simítsd el füledről s halld meg a vén szavát. Öreg vagyok, régen járom a világot, így összegyüjthettem egy pár jó tanácsot;

Csak keveset beszélj, a sok beszéd csak árt És főként szem előtt tarsd a képmutatást.

Régi közmondás az — te jól ösmerheted — Ha igazat szólasz, betörik a fejed.

Ha valakit szólnak, szapulnak előtted,

Te csak „nem tudom“-mal nyilvánisd nézeted. És jaj! Tovább ne mondd, amit „ők“ beszéltek Mert a vége az lesz: mindez „te“ beszélted! Ha bántanak; hallgass! S mosolylyal tedd

[zsebre

Hogy csak ennyit kaptál, hálás lehetsz érte. — Sohase ábrándozz; az élet — nem álom !

S kegyetlenül felráz álmaidból, lányom.

Kik végére érnek, rendesen azt kérdik:

Ezt a komédiát mért játszottuk végig ?

Azért ne búslakodj, reményed hova lett?

Nézz csak a szivedbe, bizonnyal megleled.

S arra mindég vigyázz ; ott legyen a remény

Úgy könnyebben bolyongsz ezen a sártekén. Boldogságot ne várj, hiú álom, márma Oly kevés éri el, mi szivének vágya,

Tanulj lemondani, érd be a kevéssel;

Sziveddel ne törődj, számíts csak az észszel!“ Csodálkozva hallom,

Mit beszél a bagoly? —

Nagy szemével rám réz S rettenetes komoly.

„Igaz, minden igaz!

Csak a végső tanács —

Ebben még kétkedem,

Édes öreg pajtás.“

„Ha ebben kétkedel: nincs számodra balzsam“. Szánakozva rám néz,

S tova lebben halkan.

Írta: Patak Gábor Gaba