Ezer fokon égve

Krisztina megdöbbenve állt a színpadon Péter után nézve. Nem értette, hogy az előbb még oly szerelmes tekintet hogyan válhatott semmibe. Igaz, az a szerepükhöz tartozik, de lehetetlen, hogy Péter ne érezne iránta semmit, holott őt már felemészti a szerelem tüze.

  Krisztina csinos, fiatal, mutatós leányzó volt. A színészetet választotta fő hivatásául, a szülőhelyén működő színházban kapott is lehetőséget, hogy megmutathassa tehetségét. Sem a kollégái, sem az ismerősei nem csalódtak benne. Minden rábízott szerepet a legnagyobb átéléssel tudott eljátszani. Már második éve szórakoztatja a közönséget ebben a kisvárosi színházban, és végre… végre megkapta azt a szerepet, amelyről minden kezdő színésznő álmodik: Shakespeare Rómeó és Júliájában Júliát.

A másik főszereplő Péter, akivel szinte egy időben, alig pár hónap eltéréssel lettek ennek a kis színháznak a tagjai. Már akkor feltűnt neki a férfi sármos karaktere. Titkon, sőt nem csak titkon, időnként rajta felejtette a szemét, erre lehetőséget adtak a szerepeik is, egy kis összebújás, egy kis puszi, mikor mi.

Péter azonban olyan hideg és közömbös volt hozzá, hogy akár a jégre is ülhetett volna, akkor sem fázott volna jobban.

Krisztina nem tudta, hogyan adhatná a férfi tudomására, hogy ő már jó ideje szerelmes belé. Mégis csak nő és nem illik ilyet tenni, a férfiak azt visszataszítónak tartják, olyan rámászósnak. Komoly dilemmában volt. Ha megmondja Péternek nyíltan és őszintén, hogy mit érez, akkor akár még meg is utálhatja, azt pedig végképp nem akarta.

 A próbák alatt még nehezebb volt minden. Eleve egy olyan romantikus történet, amely közel állt a szívéhez, ráadásul egyes jelenetekben az a fajta közelség, amit már a valóságban is szeretne Péterrel megélni. Nagyon nehéz volt számára, hogy a szerepre koncentráljon. Dupla erőt és energiát, ezerszeres koncentrációt igényelt.

— Nem baj, kibírom! De miért nem néz rám soha úgy, mint nőre? Istenem, mondd meg ezt nekem! – nézett fel az égre, majd térdre borult. Nem érdekelte, hogy a nemrég vásárolt fehér nadrágba beletörhet a fű. Annyira kétségbe volt esve, hogy semmi nem érdekelte különösebben. Várta a próbákat, amikor Péter karjaiban lehet, bár tudta, hogy utána mindig rossz és fáj. A közönség pedig semmit nem vehet észre abból, hogy ő hogyan vívódik.

Lassan összeszedte magát, indulni kell a színházba. Ma lesz a premier, már nincs laca – facázás. Nem ronthat, még akkor sem, ha Péter közelében úgy érzi magát, mint akit a pokol tüzén égetnek. Szinte lángol a teste.

  Telt házas premier volt. Már hetekkel ezelőtt elkelt minden jegy. Több nagy színház igazgatója is képviseltette magát, olyan baráti meghívás volt ez a főnöke részéről. Nem ronthat, nem engedheti meg magának csak a maximumot. Nem, nincs szándékában itt hagyni ezt a kis színházat. Ez olyan barátságos, meghitt, családias. A megítélés más igazgatók részéről azonban sokat nyom a jövője szempontjából.

  Felgördült a függöny. A nézőtéren elült a morajlás. Olyan csend lett, hogy még a légy zümmögését is hallani lehetett volna.

  

      KAR                     Két nagy család élt a szép Veronába,

                                  Ez lesz a szín, utunk ide vezet.

                                  Vak gyűlölettel harcoltak hiába,

                                  S polgárvér fertezett polgárkezet.

                                  Vad ágyékukból két baljós szerelmes

                                  Rossz csillagok világán fakadott,

                                  És a szülők, hogy gyermekük is elvesz,

                                  Elföldelik az ősi haragot.

                                  Szörnyű szerelmüket, mely bírhatatlan,

                                  Szülők tusáját, mely sosem apad,

                                  Csak amikor már sarjuk föld alatt van:

                                  Ezt mondja el a kétórás darab.

                                  Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz,

                                  És ami csonka itten, az egész lesz.

Krisztina még az öltözőjében volt, amikor felhangzottak a darab kezdő részei. Időnként a függöny mögül kukucskált, hol a kollégáit, hol a nézőteret fürkészte. Nagy volt benne a drukk, több szempontból is. Az idő ólomlábakon haladt.

 LŐRINC                  Áldás reád hát. Mondd nekem, barátom,

                                 Miért világít az a fáklya

                                 Pondróknak és a vaksi koponyáknak?

                                 Nyilván a Capulet-kriptában ég.

 BOLDIZSÁR            Ott ég, atyám, és a gazdám is ott van, akit szeretsz te.

 LŐRINC                   Ki?

BOLDIZSÁR             Hát Romeo.

LŐRINC                    Mióta van ott?

BOLDIZSÁR             Jó félóra óta.

LŐRINC                   Jöjj vélem a kriptába.

BOLDIZSÁR             Nem merek.

                                 A gazdám azt hiszi, hogy hazamentem,

                                 S irtózatos halált igért nekem,

                                 Ha maradok s utána leskelődöm.

LŐRINC                 Hát csak maradj. Magam megyek. De félek,

                               Egyszerre csak rossz sejtelem fog el.

BOLDIZSÁR           Én azt álmodtam a fenyő alatt itt,

                               Hogy a gazdám kihívott valakit

                               S leszúrta a kardjával.

LŐRINC (előremegy)

                              Romeo!

                              Jajjaj, miféle vér fertezteti

                              A kriptaboltnak sziklacsarnokát?

                              S miért e bitang és vérfüstölte kardok

                             Oly mocskosan a béke otthonában?

                             Bemegy a kriptába

                             Romeo! Ó, halálsápadt! Mi, Páris?

                             Vérébe fagyva. Ó, mily átkos óra

                              Okozta ezt a szörnyű balszerencsét!

Júlia ébredez.

Júlia ocsúdik

JÚLIA                    Ó, jóságos atyám, hol az uram?

                             Emlékezem, hogy hol kell lenni nékem

                             S ott is vagyok: de hol van Romeóm?

Künn zaj

 

LŐRINC                Zajt hallok. Asszonyom, jer a halálnak,

                              Ragálynak és lidércnek e lakából.

                             Nagyobb erő tört ránk, hiába küzdtünk,

                             Tervünk dugába dőlt: siess, jer innen:

                              Holtan hever urad – a kebleden -,

                              És Páris is: jer velem, elhelyezlek

                              A szent apácák zárdájába majd.

                              Ne kérdezősködj, mert közelg az őrség,

                              Jer, Júliám!

(Új zaj)                  Én nem merek maradni.

JÚLIA                   Csak menj, siess. Nekem maradni kell.

Lőrinc el

                             Mi ez üveg? a kedvesem kezében?

                             Ó, méreg ölte meg idő előtt.

                             Huncut, kiinni mind, nem hagyni egy

                            Baráti csöppet, hogy hozzád vigyen?

                             Megcsókolom szád. Tán csüng rajta pár

                           Csöpp, hogy halálba üdvözítsen engem.

(Megcsókolja)      Szájad meleg.

ELSŐ ŐR (künn) Vezess, fiú: – na merre?

JÚLIA                  Mi ez a zaj? Jöjj, drága tőr!

Kirántja Romeo tőrét

                            Ez hüvelyed.

(Magába döfi)    Itt rozsdásodj te: ölj meg!

Romeo holttestére rogy s meghal.

Krisztina az idők végezetéig így maradt volna Péterre borulva. Érezte a teste melegét, a férfias illatát, izmainak játékát, hallotta szíve lüktetését. Fellobogott bensőjében újra a forróság. Alig tudott levegőt venni, azt érezte, menten elég.

Végre vége volt a legutolsó jelenetnek is. Vastapsot kaptak, többször is visszahívta őket a közönség. A színész számára ez a legnagyobb elismerés. Jók voltak.

   Premier után mindenki az igazgató vendége volt egy kis összejövetelre, hogy megünnepeljék a sikert. Egy kis tó melletti panzió éttermében tartották az ünnepséget. A tavacskán egy hattyúpár úszkált.

    Péter a korlátnak támaszkodva nézte az úszkáló madarakat. Egy kicsit kijött levegőzni, sok volt számára a nyüzsgés. Színész létére nem szerette a felhajtást.

Krisztina egy darabig az étterem ablakán keresztül nézte szerelmét, majd kisétált hozzá. Most vagy soha, döntötte el, ez így nem mehet tovább. Péterhez lépett és a vállára tette a kezét. A férfi felé fordult. Ott álltak egymással szemben szavak nélkül, egymás szemét fogva tartva egy darabid. Nem tudni, hogy Péter láthatta –e azt a tüzet, ami Krisztina szemében lobogott, de a következő pillanatban a nőhöz hajolt és lázasan megcsókolta.

  Krisztina szívének vágya beteljesült. A forró csókból néhány hónap múlva házasság lett. Most pedig itt tartja kezében szerelmüknek gyümölcsét a kis Ádámot. Az a szenvedély, az a tűz, ami majdnem felemésztette, ma már két férfiért ég. A férjéért és a kisfiáért.

2018.07.27

Írta: Varga Erzsébet

Fotó:kepek.4ever.hu