Egy természeti csoda- a Plitvicei tavak

Európa egyik legszebb természeti kincse a Plitvicei tavak.

A Plitvicei-tavak Nemzeti Park tizenhat nagyobb és két kisebb lépcsőzetesen elhelyezkedő tavát 92 vízesés köti össze. A tavak felszíne összesen 2 km².A vízesés kőzetének korát 4000 évre becsülik!A nemzeti park területe eléri a 200 km²-t (20 000 hektár), amelyből több mint 15 000 hektár erdős terület. A vizek felszíne 215 hektárt tesz ki.

Számomra a legszebb, maga a csoda! Horvátországban található ,egy völgyben terül el, amit erdős hegyek vesznek körül,a területet már 1949-ben Nemzeti parknak nyilvánítottak! 1979-ben felkerült az UNESCO világörökség listájára! A terület emberi beavatkozástól mentes, olyan mintha épp akkor fedeznéd fel mikor ott jársz! A közel 15 km-es turista útvonalat bejárva, amit megtehetsz gyalogosan, illetve hajóval és busszal kombinálva, szinte hihetetlen hogy az évente oda látogató több millió turista után , akik a világ minden részéről érkeznek,még egy eldobott papír “fecnit” sem találsz! Egy hely ahol a természet emberi beavatkozás nélkül teszi a dolgát és szebbnél-szebb csodákat hoz létre! A 92 vízesés amelyek különböző méretűek, a legmagasabb 76 m,a rengeteg forrás ,zúgók és csobogó, a víz mosta területek, a barlangok, a hegység sziklás faláról csordogáló vagy éppen zuhogó vízesések csodálatos látványt nyújtanak!A hegység oldalát körülölelő vízesések páratlan látványt nyújtanak! A tó vize türkizkék, amiben az élővilág szebbnél-szebb csodái találhatók meg! A víz annyira tiszta, hogy legszívesebben innál belőle! Azt gondolod, a tó mélységéről ahogy elsétálsz mellette, hogy sekély, pedig több méter mély!Különböző alga fajták élnek a tóban, jól megférve a halakkal és vadkacsákkal, akik önfeledt lubickolásukkal megmosolyogtatják az embert! Az erdőben őshonos és védett állatfajok élnek,a medve,a vidra, a róka és a fülesbagoly is! Az a nyugalom, békesség,ami itt eltölti az embert megfizethetetlen! Az egész napos túraútvonalat bejárva az erdőben ,ami tele van védett növényekkel, többek között ciklámennel,a vízesések és csobogók között,feltöltődsz energiával és a páratlan természeti szépség feledteti veled a napi gondokat, fáradtságot! Ez az a hely, ahová minden embernek el kellene jutnia életében legalább egyszer! Na de helyettem “beszéljen”az a pár kép, hiszen leírhatatlan a látnivaló!

 Írta és fényképezte: Czenki Andrea