Egy éve hunyt el Nagytiszteletű Vitális Sándor Gulács díszpolgára

Eltelt egy emberi számítással mért év, hogy nem halljuk a hangját, nem beszél nekünk az istenfélő életről, a múlt történeteiről. Bizony az idő rohan és már egy esztendeje, hogy a 20. század egyik legnagyobb lelkésze eltávozott ebből a világból. Pedig, akik ismerték, szerették és tisztelték, azoknak hiányzik az, hogy Vitális Sándor beszéljen és meséljen az életről.

Temetés Gulácson a ’60-as években
Vitális Sándor a születésnapján lányával Mártival és unokájával Bobák Róberttel.

1926. november 2-án született Kisújszálláson. Szülei: Vitális Pál és Szilágyi Etelka voltak. 11 hónaposan Heine-Medin kóros lett, így egész életében bicegett. Elemi iskolába két helyre járt: az első három osztályt a közeli „Pitner falusi” iskolába, a 4. és az 5. osztályt pedig a városi református fiúiskolába végezte. 1937 őszén a kisújszállási református Horthy Gimnáziumba íratták be, majd 1945-ben itt érettségizett. A Debreceni Tudomány Egyetem Hittudományi Karán végzett 1950. június 30-án. Először Nyírmeggyesen volt esperesi segédlelkész. 1951 őszén megpályázta az Ózd-Járdánháza-i missziói lelkészi állást, ahova megválasztották és december 1-től ki is nevezték. A feleségével, Kovács Margit teológiai hallgatóval 1951. december 20-án kötöttek házasságot Debrecenben. 1955-59 között Benken, majd húsz éven át Gulácson szolgált.  Ezután nyugdíjazásáig Kisvarsányban lelkipásztor. Nyugdíjba vonulása után visszatértek Kisújszállásra. A Nagykunsági Egyházmegyének 12 évig pénztárosa, a helyi egyházközségnek presbitere és főgondnokaként vett részt a gyülekezeti életében. 1981-től alapító tagja volt a Mozgáskorlátozottak Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének, ahol aktívan részt vett a megyei vezetés munkájában. A Berekfürdői Református Megbékélés Házában 1985-ben megszervezte és tizenöt évig vezette a mozgássérültek ökumenikus üdültetését.  2007-ben lett Gulács díszpolgára.  2013-ban egyik lábát amputálni kellett és ugyanebben az évben felesége elhunyt. Ezután döntött úgy, hogy könyvet ír, ami 2015. októberében elkészült. A Kisújszálláson tartott könyvbemutatón Bobák Róbert az MTA sportriportere volt a beszélgetőtársa, aki egyébként a Tiszteles úr unokája.. 2015 ősze csupa sikert hozott: Vasdiplomát vehetett át Debrecenben és október elején Kisvarsány díszpolgára lett. 2017. szeptember 8-án hunyt el szülőföldjén.  

Gulácson sok lelkész szolgált már köztük Rákóczi egyik hadi írnoka, Jósvafői Deli Pál vagy a külföldön tanult Dékán Elek. De ilyen lelkészt, mint amilyen Vitális Sándor volt soha nem kapott a település. Mi volt a titka? Mindenkivel beszélgetett, még akkor is ha nem volt templomba-járó. Ha meghívták keresztelőre, esküvőre, akkor elment a feleségével együtt. Közben a helyi kulturális életet is építették, kutatta a falu múltját. Ezért lehetett, hogy amikor már Kisújszálláson élt, mégis érkeztek a disznótor után a kóstolók, alma, a finom lekvár. Házuk tele volt Beregi keresztszemesekkel. Amikor Gulácson díszpolgár lett a lakosság úgy fogadta, mint egy egy mai sztárt. Megrohamozták, mindenki beszélni akart a Vitális családdal és megölelni őket. Ők pedig mindenkivel megálltak és mindenkinek tudták a nevét, pedig 27 év telt el ekkor már, hogy elmentek Gulácsról. Bár Kisújszálláson nyugszik, szíve a gulácsiakkal maradt és emlékét őrzik azok, akiket ő keresztelt, konfirmált, esketett.  

Bihary Gábor gulácsi lakos írt egy verset az új lelkész beiktatására 

Beiktatási köszöntő – Új lelkészünk beiktatásakor,

 

  1. június 14-én

 

Tavasz van az egyházban!

Tavasz van Gulácson, igazán szép tavasz,

Szép, mert egyházunknak életében van az.

Tavasznak kezdetét ünnepléssel kezdjük,

Régi jó szokásból, ím, most is ezt tesszük.

Tudjuk, hogy a tavasz új élet ideje,

Ilyenkor minden szív reménnyel van tele,

Reménykedik ekkor mindenki mindenben,

De a legboldogabb az, aki az Istenben!

Földi emberekben és földi dolgokban,

Kár a reménykedés és elbizakodtan,

Olyan mint az álom, melyben sokat látunk,

Mikor felébredünk, semmit sem találunk.

Tavasz van tavaszunk, új lelkész jöttével,

Telve vagyunk minden jóknak reményével.

Egyházunk élete, hisszük, hogy feléled,

Igaz úton megyen, tévútra nem téved.

Hisszük, hogy e tavasz, melyet ünnepelünk,

Hogy a jó Istennek kegyelme lesz velünk,

Szép nyár jön utána, viruló és termő,

Nem fogja gátolni semmi vészes felhő.

És fog itt teremni bőven majd a gyümölcs,

Kérünk, jó Istenünk, minden vágyunk betöltsd!

Hogy a reménységünk ne legyen délibáb,

Mit ki látni akar, megy tőle mind tovább.

Egyházi életnek a lelkész a szíve,

Hisszük, s bízunk benne, lesz itt sok szép míve!

Adjad, jó Istenünk, hogy e reménységünk,

Ne legyen semmibe ment csüggedettségünk!

Egy-egy földi élet még ma szépen virul,

De lehet, hogy holnap koporsóba borul.

Ezért van szükségünk a lelkipásztorra,

Neveljen, készítsen bennünket akkorra!

Lelkipásztor nélkül nincs egyházi élet,

Pásztor nélkül a nyáj tiltott helyre téved.

A jó pásztor pedig szeme előtt tartja,

Életét adja, de nyáját el nem hagyja!

Most pedig lelkészünknek lesz itt a tavasz,

Hisszük és reméljük, hogy tudni fogja azt,

Hogy mikor kell vetni a magot s mily kézzel,

Mindig idejében, sohasem késéssel.

És mit itt elvét, legyen arra is nyár,

Szépen nevelkedjen itt a lelki határ,

Érjen is nagy termés a nagy aratásra,

Gazdag hozammal a betakarításra.

Vegye hát kezébe lelkészünk botját,

Pásztorolja a már reá bízott nyáját,

Intse, fenyítse azt pásztori botjával,

Ölelje is olykor szerető jobbjával.

A szép munkájához adjon a jó Isten

Lelki erőt, békét mindenekben itten.

Legyen munkája oly, hogy mindenki lássa,

Kísérje szüntelen az Isten áldása!

Írta: Patak Gábor Gaba 

Fotók: Vitális család archívuma és Szepesi Jenő