Krisztián mesél- 2. rész Sárkány Krisztián, a soroksári Fedák Sári Színház igazgatója a kezdetekről

A Csárdáskirálynő hozott össze Sárkány Erikával. A legjobbkor találkoztunk! Az ő segítségével megoldottuk a jogproblémákat, levédtük a nevünket, majd a nyakunkba vettük Budapestet, hogy alkalmas épületet találjunk a színháznak. Közben eszembe jutott, hogy régen én már jártam ebben a házban, ahol most vagyunk, a soroksári Otthon Közösségi Házban. Próbáljuk meg! Utánajártunk. Egyházi tulajdon. Elkezdtük szép lassan, egyik lépést a másik után. Először csak bérleti szerződésben csináltunk előadásokat, majd átvettük üzemeltetésbe. Elkezdődött a társulat igazi színházi élete. Huszka Jenő Lili bárónő című kis operettjét próbáltuk. Magdival egybegyúrtuk a tévéjáték szövegkönyvét a rendes színházi szövegkönyvvel, és nem maradt benne olyan rész, ami nem poénos. Nem vált unalmassá a történet egy percig sem, nem volt fönn a színpadon haszontalan dolog. Megszületett tehát a Lili bárónő színházi díszletbe öltöztetve, én pedig úgy döntöttem, hogy nem szeretnék tovább zenei alapot használni. Nekem élő zenekar kell! Szóltam a zeneiskola vezetőjének, hogy szeretném, ha együttműködnénk. 12 éven keresztül turnéztam a zenekarral, én ugyanis trombitás vagyok és vadászkürtös. Azt felelte, próbáljuk meg, ő még ilyet nem csinált. Hát, mondom, még én se. De ketten együtt megoldottuk! Emlékeim szerint a Lili bárónő volt az első olyan darab, amit élő zenekarral, mégpedig fúvós zenekarral kísérve játszottunk. Természetesen hatalmas siker volt, hiszen Soroksáron, Budapest 23. kerületében, egy régi moziépületben, zenekari árok, nagy-színpad nélkül oldottuk meg az előadást! És ez volt benne a varázs, hogy családias volt. Soroksáron mindig az volt a truváj, hogy fúvós zenekari kísérettel csak itt, Soroksáron ment operett. Ilyet máshol nem láttál. De megbeszéltük Erikával, hogy amennyire lehet, leválasztjuk a zenekart. Először csak kis kordonokkal sikerült, most meg már ugye fala van az úgymond zenekari ároknak, ami nem árok, mert lesüllyesztve nincsen sajnos, hiszen ha aláásnánk a háznak, össze is dőlne. Kezdett végre úgy kinézni a színházterem, ahogy tényleg kell.

Mérföldkőhöz értünk, új irányba indultunk. Dzsesszoperett következett, a Viktória. Ábrahám Pál darabja. Hihetetlen zenei élményt nyújt a Viktória! Olyan operett, amelyben a könnyű amerikai dzsessz és a magyar folklór dalok, zeneművek találkoznak és összeolvadnak. A Viktóriánál szinte mellékes a történet. Ott a zenei élmény a lényeg, amit Ábrahám leírt. Megvan ugyan a primadonna és a bonviván, azaz Viktória és Koltay István huszárkapitány ebben a darabban is, de nem egy, hanem két táncos komikus és két szubrett van, akik közül Miki és Lia San képviseli az amerikai dzsesszvonalat, Riquette és Jancsi, Koltay tiszti szolgája pedig a magyar vonalat. Riquette és Miki kicsit keverednek, ők alkotnak olyan zenét benne, melynek a verze része blues-os amerikai zene: „Ki-csi-ke Ri-quette, ma-ga se si-ket…” Majd jön a magyaros motívum: „Ugye hogy hajlandó dodom, dodo dodom…” Ez a kavalkád olyan zenei élményt nyújt, hogy nem érzed, hogy kemény alattad a nézőtéren a faszék, mert nem azzal foglalkozol. A varázs nem a szövegkönyvben meg a kottában van leírva, a varázst, azt te teszed bele, aki játszod. A szövegkönyv csak keret, amely megmondja, milyen utakon indulhatsz el. Térkép. A kotta is térkép. Ha te nem teszed hozzá azt a varázst, amivel eljut az emberbe, belülre, hogy azt érezze, hogy ez emberközeli és élményt nyújt neki, akkor az azt jelenti, hogy elkezdett kialudni a láng. Addig működik valami, amíg élteted a lángot. Ha a láng kialszik, akkor vége.

Folyt. köv.