Krisztián mesél 1. rész Sárkány Krisztián, a soroksári Fedák Sári Színház igazgatója a kezdetekről

Hogy jutott eszembe, hogy színházat csináljak? A soroksári Táncsics Művelődésházban dolgoztam, mint művelődésszervező, de hiányzott a színház, mert a mamával nagyon sokat jártunk színházba. Pláne az Operettbe. Imádtam azt az álomvilágot, ami fönn van a színpadon, és gyerekfejjel még úgy gondoltam, hogy ez így is van az életben. Jártam különböző klubokba, kis társulatokba, például a Csili Zenebarátok Klubjába Pesterzsébetre. Innen ismerjük egymást Osvát Magdival, Kerekes Karcsival, Horváth Lalával, Tiszai Nagy Ildikóval. Jó volt nézni az embereket, hogy amit szeretnének, azt el is tudják érni, és ki tudnak teljesedni fönt, a saját maguk világában. Én pedig azon gondolkoztam, hogy kis színházat valamilyen szinten, amatőr szinten lehetne csinálni. A különböző klubokban odajöttek hozzám emberek, hogy jó lenne alakítani külön egy olyan társulatot, amely nemcsak énekel. Nálunk otthon, Soroksáron, a kertben megtörtént az első csapattalálkozó, voltunk tizenhárman-tizennégyen, és úgy gondoltuk, hogy most itt megalakítjuk a színtársulatunkat. (Ez 2013 tavaszán volt.) Jó, de mi legyen a neve? Magdi megszólalt, hogy legyen Fedák Sári. Fedák Sári? A János Vitéz főszereplője, játszott a Sybill-ben… Jó lesz! Úgyis operettet szeretnénk játszani, nagyon jó lesz! Így lettünk Fedák Sári színtársulat.

Bementünk a Táncsics Művelődési Ház vezetőjéhez, hogy szeretnénk egy gálaműsort csinálni. Kálmán Imre gálaműsort. 2013 szeptemberében tartottuk meg, és annyian voltak – én nem is hittem el –, hogy be kellett tenni plusz székeket a Táncsicsba. A Táncsics 325 férőhelyes – de akkor már a csilláron is lógnak –, mi pedig voltunk 340-en! Úgy gondoltuk, hogy ha ez tényleg ilyen jó, akkor ezt csinálni kell. Ez volt az első olyan alkalom, amikor ez a csoport együtt lépett fel, és ekkor láttuk meg, hogy tényleg van értelme. Nemcsak klubszerűen van értelme, hanem úgy is, hogy igazi művészetet vigyünk fel a színpadra, díszlettel és mindennel együtt. Akkor már meghívtunk egy-egy – úgymond – sztárvendéget. Elsőként Szegedi Dórát, aki nálunk most már oszlopos tag, és Virágh Józsefet, aki az Operettszínházban volt hosszú ideig bonviván. Ez a páros hihetetlenül jó. Több kisebb gálaműsor után aztán Karcsi felszólalt, hogy most már jó lenne valami darabot is játszani. Mihez nyúljunk? Játsszunk operettet! Mivel rukkol elő minden színház, ha sikert akar elérni? Természetesen Kálmán Imre Csárdáskirálynőjével. Addig azért sok gálaműsor lement, készültünk rá fél évet. Mint kis társulat hetente egyszer-kétszer találkoztunk. 2015 januárjában mutattuk be a Csárdáskirálynőt egyik vasárnap délután 3 órakor, úgy, hogy akik már nem fértek be, a pultot verték. Sosem felejtem el! Azt hiszem, 362-en voltunk, úgy, hogy már az irodaszékeket hozta ki a gazdasági vezető. Hihetetlen volt! Végül becsuktuk az ajtókat, és elkezdődött a nyitány. Hatalmas siker volt, a polgármestertől elkezdve a zeneiskola vezetőjéig mindenki ott volt az első széksorokban. Hihetetlen vastapssal és álló közönséggel játszottuk a Csárdáskirálynőt.

Folyt. köv.