Szerelem a csónakban

Szél ringatott egy piros csónakot a tó közepén, ősz derekán járt. Sárgásvöröses falevelek hulltak a zavartalan arcába, fák hajladoztak a parton levedlett mezük nélkül. Avarszőnyegen lépdelt az október, csend nézte önmagát a természet tükrében. Nyugalom térdelt egy kivágott farönkre, fáradtan barnuló fűcsomóra könyökölt. Az elmúlt nyár alvadó sugarai szűrődtek be az ágak között, arany gyöngyeiket szórták szét az erdő aljzatán.

A kéklő égbolt az ősz maszkjába bújt, szürke bárányfelhők harmatot legeltek. Saspár egymással viaskodott a nyugalommal nem törődve, port kavartak csapdosó szárnyaikkal. Sejtelmes köd lengte be a magaslat folyosóját, hang botladozott csúszós padlóján. Orra esett a kókadt reggel, beverte fejét a menny asztatának a sarkába. Ásított a jelen, képét a tenyerébe temette. Homlokán az éjszaka gyűrött ráncnyomot hagyott.

Eközben a csónakban mozgolódás támadt, Peti és Anikó ébredeztek. Az imbolygó járműben töltötték az éjszakát, kikötöttek a parton, de a kötél mégis valahogy elengedett. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, és múlt nyáron érettségiztek. Anikó osztályelső volt, a fiú olyan erős négyesre vizsgázott. Egyetemre mentek, a lány jogásznak tanult, Peti számítástechnikusnak.

Anikó haja szalmaszőke volt, szemét az ég festette kékre, ajka alján egy anyajegyet viselt, alacsony termete árnyéka vibrált a tó felszínén. Rózsaszínű pulóvert hordott, testhez simuló farmer volt rajta. Vászoncipője talpa sáros volt. Hangja csilingelt, akár a kertajtó csengettyűje. Peti nyúlánk fiatalember volt, fekete göndör hajfürtjét az ujjára tekerte zavarában. Zöld macska szemében huncutság lángja égett. Sárga kockás inge gallérján pecsét díszelgett, divatos, szakadt nadrág feszült mindkét combján. Fehér sportcipő fedte a lábfejét. Egymásra néztek, jó barátok voltak már elég régen.

Sátruk a part menti tisztáson maradt, de a hátizsák náluk volt. Szendvicset halásztak elő a legaljáról, finom csipketeát ittak hozzá a kulacsuk segítségével. Szombat reggel 9 óra volt, jóízűen falatozgattak. Sirály egyensúlyozott csónakjuk tatján ügyetlenül billegve, végül aztán vijjogva a vízbe pottyant. Anikót sikerült megijesztenie, társa nagyot nevetett az eseten. Megigazította a lány szemébe lógó tincsét, szerelem érzése kerítette hatalmába. Soha nem gondolt erre, hisz a legjobb barátjaként tekintett rá. A lány értetlenül nézte őt, izzott a levegő körülöttük. Egy óriás hullám a csónak oldalát vette célba, ekkor Peti Anikó ölében landolt.

Gyülekeztek az égen a sötét fellegek, vihar vajúdott. Szerelmet vallott a lánynak, lágyan megcsókolta az ajkát. Tűzijáték szikrázott mindkettőjük szívében. Fejükben vadul cikáztak a kérdések, lebegtek körülötte a feltáratlan válaszok. A lány is őszintén elmondta, hogy mindig is többet érzett iránta, mint barátság, csak inkább elhessegette ezt a gondolatot. Anikó állára esett az első esőcsepp, a fiú megkereste az evezőlapátokat. Ő is kapott az égi áldásból. Kieveztek együtt a partra, most jól kötötték ki a rakoncátlan csónakot.

Sorozta hátukat már a zápor, iparkodva sátrat bontottak, gyakorlott mozdulatokkal. Összepakoltak. Kézen fogva a piros Volvohoz rohantak, átázott gyepen szaladtak keresztül. Anikóé volt az autó, de most Petit kérte meg, hogy vezessen. Beszálltak. Bedugta a kocsikulcsot, elfordította, berregett a motor, gázt adott, sebességet váltott, elindult a jármű. Házak, fák, mezők szaladtak mellettük az úton. A menny csakhogy rájuk nem szakadt. Lassan a vihart maguk mögött hagyták, elmosta az eső a hétvégi programot, és a jókedvüket is.

A gáláns fiú meghívta ebédelni egy útszéli csárdába. Jókai bablevest ettek, utána túrós palacsintát, és bodzaszörpöt kortyoltak hozzá. Betekintett hozzájuk a vérszegény napsugár az ablakon, mosolyát öntötte az asztal terítőjére. Mindkettőjük lelkében szétáradt a végtelen boldogság. Kérték a számlát, fizettek. Búcsúzva elköszöntek. Rossz kedvük már a múlté volt. Tervezték közösen a reményteli jövőt, előttük volt még az élet.

Írta:    Dősze

Fotó: zso-galeria.eoldal.hu