A falu prímása épp bandukolt. Már a nap is felkelt álmából, de az idős cigány még csak hazafelé tartott a bálból. Fáradt volt elhúzta mindenkinek a kedvenc nótáját. Hegedűjét is megviselte az egész éjszakán át tartó muzsikálás. De a szomszéd falu népének annyira tetszett a zenéje, hogy a vonó egy pillanatra sem állt meg. Hajnalban azonban véget ért a mulatozás és büszkén indult a pár kilométerrel odébb lévő lakhelyére. Átkelt a Kőris erdő szélén, ahol már csicseregtek a madarak. Milyen szép nótát lehetne belőle írni- gondolta a vénember. Elővette hangszerét és próbálta utánozni a madarak füttyös énekét. Nem jött az ihlet, valahogy a nehézséges nyavaja ült rá a gondolataira. Ment az úton és ahogy az Istennek házához ért egy gólya szállt felé. Mivel elég nagy suhogással jött a kelepelő, így felnézett az ég kékjére. Ekkor kondult meg a harang, ami hírül adta, itt a reggel. De a roma temperamentum csak ekkor kezdett igazán előbújni.
Elmúlt a fáradtság, hisz még a Halvány partján álló viskójához jó félórányi gyaloglás volt hátra. Szomszédjai már vetették a vályogot, mire hazaért. A hegedűjét a mulatság után mindig letette maga mellé. Ám most nem jött álom a szemére, pedig már két napja ébren volt. Leült kis szalmával bélelt dikójára. Összehívta a családját. Az asszony épp akkor vette ki a kenyeret a kemencéből, megtörte és a pulyák, ahogy ették a gyenge zsíroskenyeret, ő neki kezdett játszani.
Soha nem játszott a bálok után. Nézték is mi lehet vele? Elmondta mi történt vele az erdő mellett, hogyan szólt rá a harang zúgása. S végre az ihlet összerakódott és megszólalt a dal, ami szívéből jött, melyben hordozta ősei kincsét, és szája énekre hangolódott, azon a nyelven, amit anyanyelvének érzett.
Így jegyezte le egyetlen írástudó gyermeke a dalt:
„Itt születtem a Halvány zsombékos partján,
Népünket Isten tartotta mindig karján.
Ha süt a nap, nékünk az is boldogság,
Miért van földön oly sok gonoszság?
A gulácsi harang nekünk is megkondul,
Felettünk az ég mégis sokszor beborul.
Szól a hegedűm, akkor is ha nincs étel,
Miért van bennetek irántunk kétely?
Egy Isten szült minket is a Beregi tájra,
Jézus minket is elhívott abba a nyájba.
Bőrünk ki nézi, hogy fekete vagy fehér?
Legfontosabb, hogy tisztességes ember legyél!
Szólalj meg száz éves hegedűm, mond el Gulácson,
Mától mindenki örömittasan, úgy járjon:
Nincs különbség közted és köztem,
Mert minden ugyanonnan jöttek.
Nem személyválogató a Jóságos Atya,
Nem kérdezi soha, hogy roma vagy magyar.
Egyet kérdez mikor elé fogsz állni
Tudtál-e emberként mindig helytállni.
Egyformán esik ránk az eső, fúj a szél
Ugyanolyan fehér és és hideg a tél,
Egyformák vagyunk férfiak és asszonyok,
Legyen velünk boldog a ti napotok.
Áldással fogadjuk egymást míg élünk,
Mi tőletek csupán ennyit kérünk,
szeressétek a mi hányattatott népünk,
míg majd a Teremtőhöz végleg megtérünk.”
Írta: Patak Gábor Gaba
Szén grafika: Jenei Zoltán műve
Legutóbbi hozzászólások