Hétköznapi szivárvány… /a novella harmadik része/

Hová menjen? A belvárosba a folyópartra, vagy keresse meg a lakótelepi tavat, amit pár héttel korábban, mikor erre járt, valaki említett neki, hogy a város délnyugati kijárója előtt vagy a környékén van egy nagy panel lakótelep, aminek végében a házak közt egy tó van. Ezt fogja most megkeresni! Sejtette, hogy nem járhat messze tőle, ezért megfordult a parkolóban és nagyon figyelmesen jobbra kikanyarodott a kétsávosra. Néhány perc múlva az egyenes sáv elkanyarodott balra a várostól és előtte átsorolt a másik sávba. Innen egyenesen mehetett tovább. Az úttal együtt jobbra fordult és nemsokára meglátta a mesterséges tavat. Beállt a tó melletti ház túloldalán egy árnyékos helyre, s a szendvicseket magához véve kiszállt az autóból és lezárta. Megkerülte a házat és elé tárult a tó. Zajlott az élet a tó körül, mint mindig! Sokan napoztak a parton, egész családok jöttek le pihenni gyerekestől. Az árnyékban hűsöltek, játszottak a szomszédok gyerekeivel, a kisebbek aludtak a hűvösben a leterített plédeken. Volt itt olyan is, aki bográcsban főzött, közben jól fogyott a sör is. Összességében tisztára olyan volt, mint a Balaton déli partja, csak néhányan fürödtek a vízben, annál is inkább, mivel a vízben hattyúk csapata úszkált partközelben, a gyerekek őket etették, kenyérbéllel, konzervkukoricával és ki tudja még mivel! De godák és folyami sirályok is szép számmal tartózkodtak a tónál, nem beszélve a part menti nádas mögül kiúszkáló jó néhány vadkacsa családról, amit a kicsik heves izgalommal figyeltek a partról. A kiskacsák éppen szaporán mozogtak a szülők körül, mikor az egyik szülő a víz alá bukott és majdnem egy percig ott is maradt. A gyerekeket pedig minden érdekelte és kíváncsian kérdezgették a nagyokat, hogy; Mi húzta le a kacsamama fejét a víz alá? ; Mit keres a víz alatt?; és Ki van nyitva a szeme a vízben? ; Miért nem fullad meg? – kérdezgették. Egy darabig állva szemlélődött, majd leült egy fa alatti padra és falatozni kezdett. A madarak annyira megszokták az emberek közelségét, hogy akár egy méterre is közel engedték őket. Tán csak a godák és sirályok voltak vadabbak. Megesett, hogy a madarak repkedés közben felkapták a kézből kiesett falatokat, s a gyerekek hiába hajoltak le érte, mert a madarak már, huss, el is tűntek vele. Annyira belemerült a nézelődésbe, hogy fel sem tűnt neki, már a második szendvicset kezdte el. Mindig jó étvágya volt. Nem volt olyan étel, amit ne jó étvággyal evett volna meg, ha azt a felesége főzte. Ma sem tudja, miért, de természetes volt számára, hogy együtt éljen a rajongásig szeretett nővel. Nem így néhány ismerőse, akik lehet, hogy csak a vicc szintjén, de mégis csak hangot adtak ellenvéleményüknek. Számára teljesen természetes volt, hogy közös kasszán vannak, hogy egy nőnek mindig csinosan kell öltöznie és minden ilyen kiadást a közösből fedeznek. Jószerivel nem is tudta, hogy a felesége mennyit keres! Sokszor volt plusz pénze és általában ilyenkor meglepte valamivel. Virággal, bonbonnal, vagy fehérneművel, vagy elmentek együtt ruhát vásárolni. Ilyenkor, ha fehérneműt vásároltak, mindig ő véleményezte, hogyan áll a feleségén. És nagyon büszke volt arra, hogy ez a nő hozzá tartozik! Nem kívánkozott el hazulról sem az üzlettársakkal, sem a barátokkal, sem haverokkal vagy munkatársakkal. Így volt ez a korábbi barátnőivel is, pedig nagyon sok lányt ismert, de mindig csak egyet választott ki. Olyat, akinek megvan az a képessége, hogy folyamatosan ég, intelligens és mindenről van saját külön véleménye. Egyet viszont nagyon utált, – a barátnőket! Nem egyszer látta, hogyan marja el egyik barátnő a másikat a barátja, férje mellől hazug, csalafinta módon a bolhából is elefántot csinálva. Aztán meg rögtön a szakítás, válás után épp kéznél voltak, hogy a megvezetett barátnő az ő vállukon sírja ki magát. Természetesen, a biztatók is ugyanezek a barátnők voltak, merő jóindulatból, a folyamatot visszafordíthatatlanná téve, akik arra biztatták a frissen lelépett, elvált nőt, hogy olyan életet éljen, amilyen magától eszébe sem jutott volna. Tapasztalatból tudta, hogy az ilyen nők, kikopva az ismeretségi körből a befolyás alatt tartott „új hússal” akarnak visszakerülni, feltűnni ismét, prédaként oda vetve épp az új barátnőt. Sokszor segített a házi munkában is főleg hétvégeken, mikor jobban ráért. Ha kellett megjavított valamit vagy kiporszívózott, rendet rakott. Úgy volt vele, hogy utána több együtt tölteni való idejük lesz. Néha egyedül is főzött, főleg olyan egytálételeket, amiket inkább csak vacsorára szoktak főzni. Mire idáig jutott, már csak a harmadik zsömle kis darabja maradt a kezében. Felállt és megvárta, hogy a hattyúcsapat arra ússzon, s a partról kis falatokat vetett az állatoknak. Azok közelebb jöttek és az utolsókat már a tenyeréből csippentették ki. Az egyik hattyú, talán azt hitte maradt még néhány morzsa a kinyújtott tenyérben, finoman körkörösen végigcsipkedte a markát, majd lassan megfordulva méltóságteljesen a többiek után siklott. Mikor a kezét visszahúzta, eszébe jutott, hogy mintha a hattyú a fűszálakat elrendezve egy fészekben helyet akart volna csinálni egy kis jövevény számára. Ki értheti a hattyúkat? – gondolta magában! Vége.

Írta: Verzár Attila Zoltán