Hétköznapi szivárvány… / a novella első része/

 Csütörtök volt. Már érett nyár lévén, június vége. Lehetett, vagy harmincöt fok meleg. Tizenegy is elmúlt, mire a város közelébe ért. A kereszteződésben a lámpa éppen bepirosodott. Üresbe téve a váltót gurította az autót egészen a lámpáig. Lejjebb tekerte az ablakot és élvezte a hűvös szellőt, ahogy felborzolja a haját és befúj a kigombolt inge alá. Zöldre ismét elindult. Néhány száz méter után jobbra beállt a benzinkútra tankolni és egy kissé felfrissülni. Rögtön a kútfejhez állt és mikor kiszállt, az ablakot sem tekerte fel. Megtankolt. Ahogy szokta. Mindig tíz litert. Így könnyen tudta ellenőrizni a fogyasztást. Értékelte az elfogyasztott tíz liter km – eredményét, összevetette a vezetési stílusával, és ha kellett, levonta a szükséges következtetéseket is. Ez a kis mennyiség általában százhatvan-százhetven km-re volt elegendő. Már rég túljutott a száguldó korszakon és ok nélkül nem taposta a gázt. Most jutott csak eszébe, hogy túl a nyolcszázezer kilométeren és a kilencedik autón, akadt volna egy is, amit nem tört össze. Némelyiket többször is! És most mégis itt van. Eddig nagy szerencséje volt. Néha mégis, főleg az M jelű utakon néhány percre nekieresztette az autót és tövig nyomta a gázt. Ilyenkor felszökött benne az adrenalin és féktelen jókedve kerekedett. Berakott egy jó kazettát a lejátszóba és felcsavarta. Mindez persze, csak néhány percig tartott, mert ezt az élvezetet csak akkor engedte meg magának, ha ehhez minden optimális körülmény adott volt. Közben beért a shopba és sorba állt. Fizetett és elkérte a férfimosdó kulcsát. Kiment, majd megengedte a hideg vizet, ami alig folyt. Alul az alsó szabályozón nyitott kicsit a mosdó alatt és alaposan lehűtötte magát. Főleg a homlokát és a nyakát, de a karjait is lemosta. Már nagyon hiányzott! Hosszú út állt mögötte és még a felénél sem tartott. Korán reggel indult és a pesti dzsumbujban, mire bevásárolt és átverekedte magát Budára, eltelt az idő. Megropogtatta izmait a tükör előtt és visszazárta az ajtót. Alig van forgalom, gondolta magában. Közben az autó felé pillantott. Mi lenne, ha nem adná le a kulcsot, hanem természetesen csak tévedésből magával vinné? Magában elvigyorodott! Milyen arcot vágnának a kutasok, mikor rájönnek a kiszúrásra? Még rágondolni is ritka gyönyörűség! – gondolta. Hahaha! Néha rosszalkodott! Nem voltak ezek nagy dolgok, csak valami gyerekcsíny félék, mégis néha engedett a kísértésnek, mint hatodik után a nyári táborban, mikor egyik sátorból, persze a lányokéból összeszedte a zoknikat s egy szatyorba rakva felkötötte egy fára a tábor szélén. Soha nem tudták meg, hogy ki volt, mint ahogy azt sem, mikor az előre erre a célra lenyúlt fogkrémet beledörzsölte az egyik lány sátor mögé kiterített nadrágjába és persze a pulóverbe is, ami szintén ott volt kiterítve. Csak utóbb tudta meg, hogy az is ugyanazé a lányé volt. Később ez a rosszalkodás annyira megszelídült, hogy már elég volt az is, ha csak rágondolt, hogy megtehetné, mégsem kellett megtennie. Pusztán a gondolat feltételes módja, lelki gyönyörűséget okozott és elégedettséggel töltötte el. Ráérősen visszavitte a kulcsot és bement a kávézóba. A kávézó egy másik, külön helyiség volt. Még mindig nem álltak mögé, így nem volt miért sietnie. Egy forró teát kért a pultnál, kiválasztotta és nem messze leült az ablak mellé, hogy lássa az autót. Szeme sarkából a pultos lányt nézte, akit még nem látott itt soha. Igaz, máshol sem! Nagyon csinos, magas, karcsú kis teremtés volt. Talán húsz-huszonkét éves lehetett. Vajon ki lehet és hol az a másik lány, akit az elmúlt hetekben látott. Felkelt és odaült a pulthoz, s a lány felől érdeklődött. — Itt dolgozik még az a fekete lány, azt hiszem, talán Marikának hívták? – kérdezte. — Igen, itt! Majd két nap múlva lesz, addig én vagyok, én csak néhány napja kezdtem. – mondta. Elvállaltam, hogy két hónapig viszem; a tulaj a mamám ismerőse. Majd letette a teát a pultra és elvonult a pult másik végébe. — Csak nem főiskolás? – kérdezte. — De igen! Miből gondolta? – kérdezte csodálkozva a lány. — Nem volt nehéz összerakni! Kéthavi nyári melóval már össze tud annyit szedni, amennyivel könnyíthet a család nehéz anyagi helyzetén. A tanulás drága dolog; tankönyvek, jegyzetek, közlekedés, albérlet, mindezek nem kétfilléres tételek. — Hát, igen! – mondta a lány vontatottan. Miután megitta a teát, elköszönt és kiment az autóhoz. Már majdnem dél van és legalább harmincöt fok meleg. Mit meleg! Szinte izzik a levegő és az aszfalt csíkja csak úgy árasztja magából a forróságot. Lehet, a forró tea is rájátszik, mert úgy érezte kezdi kiverni a víz! Beült. Szeme most a napi kilométer számlálón állapodott meg. Már túl volt a háromszáz kilométeren is. Bekapcsolta a rádiót és elindult. A déli harangszó végét még hallotta. Utána híreket mondtak. Megkerülte a shop épületét és szép lassan kikanyarodott a kis utcára, ami a várost átszelő kétsávosra vezetett. A lámpa itt is megállította, de nem sokáig, mert ismét hamar bezöldült és kanyarodhatott tovább jobbra. Áthajtott a felüljárón, majd behúzott a balra kanyarodó belső sávba. A lámpánál balra fordult a buszpályaudvar melletti kis forgalmi hídra és kis utcákon, szinte céltalanul haladt át egy régi házakból álló lakótelepen. Nem tudta pontosan hol jár, de az volt az érzése, hogy körbejár. Ebben a forróságban szinte senki sem volt az utcákon, nem volt kitől megkérdezni, hol jár. Szerencséjére, egy kétszer kétsávos úthoz ért és jobbra rákanyarodott. Az út egy nagy, emeletes házak tucatjaiból álló, modern lakótelepet szelt ketté és balra a város határa felé felüljáróban folytatódott, ami kivitt a városból. Itt azonban sok árnyékos parkolóhelyet látott a fák alatt. A következő, ki tudja hányadik behajtónál jobbra kanyarodott és megállt a parkolóban, egy terjedelmes fa árnyékában. Mit tegyen? Ismerőseivel délután négy óra utánra beszélte meg a találkozót és még csak most múlt dél. Végighallgatta a híreket, elzárta a rádiót és az ablakokat feltekerve lezárta az autót. A lakótelep húsz – huszonöt éves fái szinte szimbiózisban voltak a házakkal. A lombok között alig tört át a napfény és a levegő jóval hűvösebbnek tetszett a fák alatt. Egy sarokkal korábban ABC-t látott. Nem volt éhes, de úgy döntött, vesz néhány szendvicset. Elindult az ABC felé. Vagy kétszáz métert megtett, mikor úgy tűnt neki, hogy már oda kellett volna érnie. Még tíz percet sétált, mire a kereszteződéshez ért és tovább haladva nem messze a saroktól a házak közt kissé beljebb meglelte az ABC-t. Hát ezért nem látta messziről! Bement az áruházba és hamar szétvágatott három zsömlét, kért három vastag szelet zalait és három szelet sajtot. Nézelődött még egy kicsit, aztán a pénztárak felé vette az útját. Minden pénztár működött és mindegyiknél vevők álltak sorban. Ám az egyik pénztárnál, a másodiknál, a sor legvégén egy fiatal lány állt.

Folyt. köv.

Írta: Verzár Attila Zoltán