Hajdrik József: Gyermekkorom (részlet)

Én, aki operaénekes szerettem volna lenni Jó szívvel emlékezem arra az időre, amikor iskolánk kórusához szuper szólistát keresett Farkas tanár úr, az énekkar dirigense. A suli hangosbemondóján keresztül, hirdettette meg, hogy jó kiállású, botfülmentes, érces hangú egyént keres a dalárda színesítése gyanánt. – Gondoltam eljött az én időm! Ha meghallgat, és felvesz, enyém lesz a világot jelentő deszkák gyalultabb része. Magam előtt láttam a tomboló közönséget. Persze a kar első sorából kiemelkedve. Napóleoni méretem miatt, úgy sem vállaltam volna be semmilyen takarást! A karnagy, aki a törökszentmiklósi Hunyadi János 4339 számú Úttörő Csapat fő nótafájaként is tüsténkedett, kiváltképp vájt fülű vala. Zümmögő karából már csak egy, szép nagy fülű, ékes hangú, ambiciózus, jó fésült, karakán kiállású, és jó kisugárzással bíró gyermek hibádzott. Pont olyan, mint én! Ám már az első castingon feltűnt neki, hogy a hangom hallatára, a kezében tartott villa, hirtelen elgörbül-t. Mivel hazánkban még ismeretlen volt a honunkból kivándorló Uri Gellért, (a kanál hajligató), így Farkas tanár úr mutatványán tutira elképedtem. Ő azonban rögtön a bűnbakot kereste, akinek a rezonanciájától leamortizálódott a hangvilla. Kizárásos alapon a sorsom ezzel meg is pecsételődött. Pedig életem ezen periódusában épp Carusonak képzeltem magam az Operában. Ám a tanár úr, mint szakképzett dirigens keresztül húzta számításaim! Így csupán a kar úszója lettem álmaimmal egyetemben. Közben a karmester opálos tekintetét rám szegezve imigyen szólott:
-„Gyermekem! Mint hivatásos zenepedagógus mondom neked, ha eme éneklésből kiszedném a fals-hangokat, te csak némán tátognál! Pont úgy, mint a ti szátokból kifogott ponty! Megmérettettél, és könnyűnek találtattál! Emiatt visszairányítalak oda, ahonnan jöttél! Éneklésedtől oly mértékű fülbántalmazást kaptam, hogy nosza! Már a kottamérgezés tünetei is kezdenek kijönni rajtam.
Ekkor rohamkocsit hívott a diri bácsi, az áldozatomhoz. A sürgősségin, mély altatásban végezték el füleinek kimosását. Kettős füldugasszal ellátva engedték ki, és szigorú látogatási tilalmat adtak ki ellenem.
Hát akkoriban csak ennyire tellett az orvostudománytól! Hát kérem szépen, pedig oly korban éltem én, amikor még nem volt divat „hát”-tal kezdeni mondatot!
„Amikor én kis srác voltam” a „Fújd a sípod fújad, billegjen az ujjad…!” című kórusmű volt a slágerdal. Épp az általános iskolából ballagtam hazafele, amikor összefutottam Farkas tanár úrral! Ő aggódva kérdezte:
– „Na tudod-e már fiam, hová mész tovább tanulni? Én sokat gondolkodtam azon, hogy ilyen hanggal mint a tied is, mit lehetne kezdeni? – Javaslom menj el rendőrnek!
– Miért pont annak?
– Mert a te hangod tömegoszlatásra a legkiválóbb! – Ott hasznát veheted, fals hangodnak! Hát így ért véget az el sem kezdődött énekesi karrierem! Most már azt is tudjátok, miért nem láttok az Operában sohasem fellépni?!

Írta: Hajdrik József

Fotó: majsa.info