Pirosbélű körte

Mára már egyre több ősi gyümölcsfajta eltűnik. Az egyik ilyen a pirosbélű körte, amit 1275-ben említenek először Magyarországon. Bereczki elképzelhetőnek tartotta, hogy hozzánk a velencei Szent Antal szerzetesek által került be, s itt tett szert rendkívül nagy alakgazdagságra.Ma főleg Erdélyben fordul elő és elvétve egy-egy településen egy-egy fa. Júliusban kezd érni a piros héjú és rózsaszínes, pirosas húsú körte. Alkalmas pálinka készítésére is mert magas a cukortartalma. Korán terem és bőven van termése. Szotyósodásra hajlamos, de még akkor is finom és ehető marad. Gyerekként mindig megmásztam nagymamám kertjében az egyetlen körtefát. Ha jól emlékszem a szomszéd Juliska néninek is volt egy ilyen fája, de már emlékeim halványok. Akkor még úgy láttam, hogy a körték hatalmasak, ahogy beleharaptam látszott a vérvörös belseje. Tetszett külsőre is belsőre is és az íze is. Azóta kivágták a fát és a nagymama is meghalt. Tavaly “fedeztem fel” újra Csabdin, ahol Szávai Ildikó él. Pár háznyira lakik a mamám volt házától és egy beszélgetés alkalmával derült ki, hogy neki van ilyen fája. Hatalmas öröm volt nekem, hogy újra érezhetem a gyerekkor ízét. Így tavaly egy jó nagy szatyorral szedtem is belőle. Tegnap megint lehetőségem volt Csabdin járni és körtét szedni. Az íze nem változott, csupán mi idősödünk. Keresztapám pedig pálinkát készít a lehulló gyümölcsből. Bár nem iszom, idén lehet megkóstolom alkohol formájában is. 

Szöveg és fotó: Patak Gábor Gaba