Gyermekkorom

Ilka néne bumerángként jelenik meg írásaimban.

Midőn a disznóvágási szezon után, becsukódni látszottak a böllérek bicskái, ekkor kezdtek el kinyílni, a tavaszi kikericsek. Ilka néni tyúkjai minden februárban elkotlottak. Így a rántottából visszamaradt tojásokat, a lázas-testű tyúkok alá helyezte a szomszéd nénink. Több vesszőből összefont, de szalmával kibélelt, keltető kasokat sorakoztatott fel a langymeleg otthonának konyhájában. Ettől, és a heverőjének dohos szagától, meg a gőzölgő étel párájától, a tyúxar bűzétől, olyan feledhetetlen szagorgia keletkezett, hogy egy betévedt görény sírva könyörgött eme bűz receptjéért. Persze, ez egyben biztosítéka is volt annak, hogy senki ne maradjon nála vendégségben néhány percnél tovább. Keltetéskor volt, néhány olyan tojás, ami tényleg kikelt. Ám a trehány kotló, a barnának születetteket nem akarta gondozni! Félt, hogy a rőt színű kakasa rájön hűtlenkedésére. Szerencsére a kasnyi sárga csibéket egy japán kakas bevállalta. Igaz, gyerektartást nem fizetett, de legalább nem csesztette tyúkját! Ilka néne tudta a módját, miként vegye rá a kotlóst anyai teendői elvégzésére. A hűtlen, szemérmetlenül szemtelen, szemét kotlósnak mind két látószervét fehér cérnával bevarrta! Azért tette, hogy a vaktyúk ne lássa ki-fia borját kell nevelnie. Kiderült, hogy látás-sérült tyúk is talál szemet. Mi több, így a más kakasok által megfogant tojáslakók, rendre megfértek a szárnyai alatt! De volt ennél a szem-levarrásos módszernél humánusabb megoldás is. Ez a trükk a kotló átveréséről szólt. A csibetulajdonos (jelen esetben Ilka néni) átküldött engem a boltba, egy palackozott kisüstiért. Ebből a gyógyszeszből fél gyűszűnyit bevedeltetett a nyughatatlanul ülő anya tyúkkal! Így ez a részeg baromfi, szeszgőzös állapotában mindet rózsa- színben látta! Mire totálkáros lett tyúk-anyu, a gazdája alá rakta az összes kaslakó kis csibészeket. A beseggelt kotlós, kijózanodásakor már arra sem emlékezett hány gyerekből állt az eredeti fészekalja!? Mivel már akkor is szociális érzékenységgel bírtam, érdekelt mi lett volna, ha nem fogadja be a béranya a kicsiket? – Ilka mama megnyugtatott:- „Ez nem történhet meg, mert a vadkender-magos tyúk, olyan buta, hogy kettőig sem tud elszámolni. Ezek meg tízen voltak! Így seckujednó, hogy hány csibét szoptat majd ezek után – A békesség kedvéért Ilka néni önmagával koccintott egy jó ízűt, majd még egyszer, és addig folytatta ivást, amíg el nem fogyott mind a tíz csibe, de már rántani való korukban.

Írta: Hajdrik József 

Fotó: genmegorzes.hu