,,Testvéremmé fogadlak” Ismerjék meg Grijnovitz Anikó énekesnőt

Azt hiszem, hogy minden ,,egykegyerek” testvérre vágyik, de úgy gondolom, hogy azok akiknek volt testvérük és már elveszítették, azok érzik csak igazán a testvér hiányát. Sajnos én is azok közé tartozom, akik nem csak a szüleit, de a testvéreit is elveszítette már nagyon-nagyon régen. Azóta egy óriási űr tátong ott legbelül, ott valahol a lelkem mélyén… Jaj, úgy tud fájni… hányszor sírnak éjjel az akácok…ó, hogy hiányzik a szülői, a testvéri szeretet. Hányszor, de hányszor próbáltam azt az űrt betölteni barátokkal, akik végül csak kihasználtak, szerelmekkel akik becsaptak, és sok-sok jó cselekedettel, hogy talán majd az én Istenem kárpótol egyszer mindenért. Azt mondják nincsenek véletlenek. Tavaly egy szép nyári napon Kerekegyházán a ,Szecsődi Udvarházban” vendégeskedtünk. Belépett a kapun egy kicsi, bájos szőke hölgy. Ahogy megpillantottam, mintha az áram ütött volna meg, a húsz évvel ezelőtti önmagam véltem felfedezni benne. Nagyon hasonlított rám, ám nem csak külsőleg, hanem ahogy szerényen, csendben meghúzódott a zajos társaságban. Senki nem tudta róla, hogy ő egy Aranymikrofon díjas énekesnő. Vettem a bátorságot és oda mentem hozzá, és mint akik már nagyon régen ismerik egymást beszélgetésbe elegyedtünk.

-Anikó, kérlek mesél nekem az életedről!

-Egyszerű, átlagos családba születtem a bátyám mellé második gyerekként! Gyönyörű gyermekkorunk volt. Apukám mint teherfuvarozó vállalkozó mindent megteremtett ahhoz, hogy semmiben se szenvedhessünk hiányt, de persze ehhez kellett az anyukám háttérmunkája is. Már az óvodában kitűnt a kiemelkedő éneklésem, verselésem, amit persze vittem magammal az iskolába is. Az iskolai énekkar oszlopos tagja voltam még a középiskolában is. Ha szólót
kellett énekelni, nem volt kérdés, hogy én énekeljem. Majd később a városi vegyeskarban énekeltem, amit a munkám, a családom és a szólókarrierem miatt kényszerültem fájó szívvel otthagyni! Kislányként az apukám beíratott Ritter László ének-zenetanárhoz harmonika, gitár, citera különfoglalkozásra, viszont a hangszereket annyira nem helyeztük előtérbe, mint az énekkel való foglalkozást. Apai nagymamám, majd édesapám nótaszeretete és kellemes hangja ért meg bennem, ez az adottság. Kedves emlék számomra, mikor hosszú családi esték folyamán az édesapám ölében ülve együtt dalolásztunk, nekem ez volt az esti mese. Nem túl régen mondta el az apukám, mit
is mondott neki egy zenész mikor én tíz éves voltam és egy lakodalomban ott álltam a zenekar mellett végig énekeltem az éjszakát! Keskeny Józsi bácsi oda ment az én édesapámhoz és azt mondta : Sanyikám ebből a lányból híres énekesnő lesz! Akkoriban még magam sem gondoltam, hogy ebből kisülhetne bármi is, így mint minden hétköznapi gyermek, egy átlagos szakmát választva indultam el az életbe. Bár a művészi pályát talonba téve jártam végig az iskolát, szép lassan többek biztatására egyre erősebb lett a késztetés az álmaim felé.Mikor elértem azt a kort, hogy hétvégi estéimet szórakozóhelyen tölthessem, inkább az élő zenés helyeket választottam, mint a discót. A környékbeli összes zenészt ismerve volt lehetőségem egynéhány zeneszám erejéig a mikrofon elé állni. Még a kilencvenes években jártam Varga Zoltán Mihályhoz – ami akkor még hatalmas dolognak számított, neki már saját stúdiója volt. Zoltánnal akkor kezdődött a barátságunk! A mai napig is járok énektanárhoz: Keskeny Márk kecskeméti hangmérnök, stúdiótulajdonos és ének-zenetanárhoz, aki igencsak szigorúan megköveteli a tökéletes munkát.

-Ki segíti, menedzseli a pályádat? Gyakran vannak fellépéseid, ki szervezi ezeket?

-Jelenleg Farkas József budapesti rendezvényszervező, vállalkozó egyengeti az utamat. Nagyon sokat köszönhetek neki! Rengeteg közös tervünk van, melyet együtt biztosan megfogunk valósítani! Hatalmas baráti köröm alakult ki a zenei szférában, próbáljuk egymást támogatni az előrehaladásban. Ennek köszönhetően megosztjuk egymással lehetőségeinket is, amikor csak tehetjük, köztük azt az esélyt is, hogy felléphessünk együtt egy-egy bizonyos helyen. Bár nincs harag akkor sem, ha csak egyedül lép fel valaki valahol, örülünk egymás sikereinek. Sok helyre visszatérő előadóként hívnak már, ami egy jelzés felém, hogy szeret a közönség és a szervezők. Ez egy csapatmunka, hisz egy-egy rendezvényen, falunapon fontos az előadók egymás felé való viszonyulása és a nézők felé áradó szeretete.

-Izsákon élsz. A helyiek tudják rólad, hogy él közöttük egy dalos pacsirta? Szoktál fellépni
a városodban? Elismerik a munkádat?

-Több rendezvényt is szerveztem már szülővárosomnak, koncerteket, bálokat, jótékonysági eseményeket, zenésztalálkozókat. A közeljövőben is tervben van Farkas József menedzserem segítségével ismert énekesekkel egy koncertdélutánt szervezni az izsáki lakosoknak. Igen, az izsáki média minden szegletén keresztül megjelenítették már pályámat, és mondtak már köszönetet. Az izsáki polgármester támogatja a munkámat, és elismeri sikereimet.

-Mit jelent számodra a zene, az ének?

-Örömömben, bánatomban, jóban és rosszban a zene mindig egy menedék lesz számomra, amin keresztül elmondhatom és kiadhatom, ami éppen bennem van. S aki ismer az tudja rólam, mennyire érzékeny vagyok és az érzéseimet nem is tudom leplezni előadásaimból.

-Család?

-Ebben a környezetben nőt fel a két szép fiam, akik már felnőtt emberek, tehát nekik ez nem jelent újdonságot, de segítik a munkámat, hisz a megfelelő családi háttér elengedhetetlen, ez nem működne az ő áldásuk nélkül. Boldoggá tesz az a tudat, kedves Éva, hogy magad véled bennem felfedezni! Igyekezni fogok ezt a szép titulust őrizni és ápolni!

Ez volt az első találkozásunk, az első beszélgetésünk. Azóta már nagyon sokszor találkoztunk. Közös programjaink voltak, vannak és lesznek. Anikó eljött Katonatelepre, az én lakóhelyemre énekelni a nyugdíjasoknak, majd meghívást kapott énekelni az iskola bálba is. Az alapítványom tíz éves születésnapját is színesítette énekével. Én Izsákon az óvodában meséltem a gyermekeknek, míg Anikóék énekeltek. Többször töltöttük már szabadidőnket is együtt, egy-egy finom étek elfogyasztása mellett. Azóta már azt is tudjuk, hogy életutunk, tévedéseink, természetünk is nagyon sok mindenben hasonló. Jaj, majdnem elfelejtettem, hogy az én kis Anikóm, milyen sikert ért el. A TV2 Zenebutik csatornáján a Bakelit Fesztivál című műsorállandó szereplője Tegnap Kerekegyházán a ,,Szecsődi Udvarházban” jártunk, ahol a stáb az előadók és a közönség egy családias kis Bakelit Fesztivált tartott kerti parti hangulatban! Rég éreztem magam ilyen jól! Megint megállapítottam, hogy mennyi tehetséges fiatal él ebben a pici
kis hazánkban. És bizony nélkülözhetetlen a civil szerveződés. Többek között én is besegítettem Anikónak a szervezői munkálatokba. Öröm volt! Ma már ismerjük egymás életét, örömét, bánatát, gondját, baját. Tudjuk, hogy mi egymásra mindig, minden körülmények között számíthatunk. Elmondtuk egymásnak, hogy ,,testvéremmé fogadlak.”

Írta: Nagy L. Éva

fotók: Grijnovitz Anikó archívuma