Országos Versmondó Verseny 50 éven felülieknek

,,Szeretem városomat, népét, harangjátékát, Kodály zenéjét.”                                                 

 A Toll és Ecset Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre versmondó versenyt hirdetett, melyre 50 éven felüli versszeretők jelentkezését várják. Már hagyománynak mondható ez a rendezvény, hiszen hatodik alkalommal látnak vendégül versmondókat Kecskeméten az ország egész területéről, sőt határon túlról is.   A versmondó verseny 2018. szeptember 22-én 10 óra 30 perckor kezdődik a kecskeméti Cifrapalotában. Témáját –  a 650 éves Kecskemét –  ünneplése alkalmából választották a szervezők. A jelentkezők egy szabadon választott verssel készülhetnek, mely lehet bármely magyar költő verse, amely a haza, a szülőföld  szeretetéről szól. A versmondást neves személyekből álló zsűri fogja meghallgatni és kiválasztani a legjobbakat, akik értékes könyvcsomagot kapnak. Ennek az eseménynek a keretén belül kerülnek átadásra az országos versíró pályázat díjai is.

Megnyitja: Mák Kornél, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere

Fellépnek: Szabó Sándor tárogatóművész, Szabó Benedek versmondó,  Győri Hangraforgó együttes, Grijnovicz Anikó énekes. A műsort vezeti: Patak Gábor.

Szeretettel várnak minden kultúra iránt érdeklődő kedves vendéget! A belépés ingyenes. A rendezvény végén szerény agapé várja a résztvevőket.

Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város, Cifrapalota és az Emberi Hangon az Életért Egyesület

Helyszín: Kecskemét, Cifrapalota, Pávás terem

Időpont: 2018. szeptember 22. 10:30